Magyar foci

Novakovics: az első diagnózis szerint nincs szakadás

Súlyos sérülést szenvedett szombaton, a Győr elleni rangadón Nenad Novakovics, akit hordágyról kellett levinni a pályáról. A szerb kapus a meccs után sem tudott lábra állni, és a helyszínen végzett rögtönzött vizsgálatok alapján úgy tűnt, belső szalagszakadást szenvedett. Novakovics ma délelőtt MRI-vizsgálaton járt. A lelet alapján az elülső keresztszalag és az oldalszalagok épnek tűnnek, viszont az ízületi felszínen, két és fél centis területen van egy kissé kimélyült beroppanás.

""

 Belső szalagsérülések esetében azonban pontos diagnózist csak úgy tudnak felállítani az orvosok, ha felnyitják a térdet. A játékos is átesik egy ilyen beavatkozáson, méghozzá Münchenben. Egy olyan specialista vizsgálja majd, aki korábban is kezelte már a kapust. A játékos hamarosan elindul Németországba, és a tervek szerint holnap bele is néznek a térdébe, hogy megállapítsák a sérülés súlyosságát. A Győr elleni meccsnek még egy áldozata volt Varga József személyében. Jó hír, hogy a válogatott középpályás holnaptól ismét a csapattal edz. A betegséggel bajlódó Bódi Ádám is jobban van, és elutazik a csapattal Fehéroroszágba, ugyanakkor Selim Bouadla továbbra sem állhat a szakmai stáb rendelkezésére.