A címvédő és olimpiai bajnok norvég válogatott fölényes, 31-23-as sikerrel múlta felül a dán csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi fináléjában, Bécsben.
A kontinenstorna gólkirálya a bronzérmes magyar válogatott jobbátlövője, Klujber Katrin lett 60 találattal.
A Ferencváros klasszisa az Eb-k történetének negyedik magyar gólkirálya: Farkas Ágnes 1994-ben és 2002-ben, míg Radulovics Bojana 2004-ben végzett az élen.
A norvégok a magyar válogatott 30-22-es pénteki legyőzésével jutottak döntőbe, amelyben megismétlődött a két évvel ezelőtti norvég-dán összecsapás, akkor előbbiek 27-25-ös sikerükkel nyerték meg a tornát.
Ezúttal a kezdés a védelmekről szólt, több mint négy perc telt el, mire gólt láthatott a bécsi Stadthalle közönsége.
Az elején az olimpiai és világbajnoki bronzérmes dánok akarata érvényesült, kétgólos előnybe kerültek, hálóőrük, a torna legjobb kapusának választott Anna Kristensen négy védéssel kezdett.
A nyolcadik perc végén született meg a lassan belendülő norvégok első gólja, majd a címvédő 5-5-nél érte utol riválisát. Innen hol az egyik, hol a másik fél talált be, szünetre a norvégok egygólos előnyével mehettek az öltözőkbe a csapatok.
A második játékrész elején már a norvég csapat játszott fölényben, tíz perc elteltével már 20-14-re vezetett, így gyakorlatilag eldöntötte az aranyérem sorsát.
A dánok mindent megpróbáltak, felállást is váltottak és támadásban hét a hat ellen próbálkoztak, de hátrányuk folyamatosan nőtt. Norvégia sikeréhez a második félidő nagy részében nem férhetett kétség, így a párizsi olimpia után az Európa-bajnokságon is diadalmaskodott, története tizedik Eb-sikerét aratta.
Ezzel a találkozóval búcsúzott a norvég szövetségi kapitányi poszttól az izlandi Thorir Hergeirsson, aki 2009 óta irányította a csapatot, amellyel 20 világversenyből 17-et éremmel zárt: olimpián két arany- és két bronz-, világbajnokságon három arany-, két ezüst- és egy bronz-, míg Európa-bajnokságon hat arany- és egy ezüstérmet nyert az együttese.
A norvég gárdában a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO játékosai közül Emilie Hovden hat, Kari Brattset négy gólt szerzett, míg Kristine Breistöl nem talált be.
A korábban Győrben védő sportági legenda, Katrine Lunde ezúttal csupán egy lövést kapott kapujára és ezt nem védte, a szintén ex-győri Silje Solberg 12 dán kísérletet hatástalanított. A mérkőzés legjobbjának választott Henny Reistad nyolc találattal lett a legeredményesebb.
A Győr dán kapusa, Sandra Toft kapujára egyetlen lövés ment és azt nem védte, klub- és honfitársa, Kristina Jörgensen két kísérletéből nem talált be. Kristensen kilenc védéssel zárt, ő lett a torna legértékesebb játékosa (MVP).
női kézilabda Európa-bajnokság, döntő:
Norvégia-Dánia 31-23 (13-12)
Bécs, 8775 néző, v.: Antic, Jakovljevic (szerbek)
gólszerzők: Reistad 8, Hovden 6, Herrem, Brattset 4-4, R. Deila 3, Skogrand, Sa. Solberg 2-2, Aardahl, Bakkerud 1-1, illetve Hansen, Höjlund 5-5, Hagesö, Möller, Aagot Hansen 3-3, Halilcevic, Iversen, Nielsen, Friis 1-1
Korábban, bronzmérkőzés:
MAGYARORSZÁG-Franciaország 25-24 (13-12)
A torna legértékesebb játékosa (MVP): Anna Kristensen (Dánia)
gólkirály: KLUJBER KATRIN (60 gól)