Norris először hátrányban, mégsem aggódik Piastri miatt

Lando Norris nem foglalkozik túl sokat azzal, hogy csapattársa, Oscar Piastri először került előnybe vele szemben az idei szezonban – legalábbis saját bevallása szerint.
A 2025-ös szezon első öt versenye után Piastri három győzelemmel áll Norris egy sikerével szemben, miközben a brit versenyző két komolyabb hibát is elkövetett. Míg Bahreinben szenvedett és a hatodik helyről rajtolt, addig Szaúd-Arábiában a Q3-as autótörése után csak a tizedikről.
Norris különösen önkritikus volt az elmúlt hetekben. Bahrein után például „teljesen tanácstalannak” nevezte magát, míg Piastri csendben, kiegyensúlyozottan vezeti a tabellát 10 ponttal a Miami Nagydíj előtt.
A helyzetről nyilatkozva Norris elismerte, hogy Piastri talán „természetesebben” tud alkalmazkodni az idei McLarenhez (MCL39), de ő ezzel nem akar feleslegesen foglalkozni:
„Egyszerűen vannak dolgok, amelyek nem teszik lehetővé számomra, hogy azt érezzem, amit éreznem kellene – ezek azok, amik segítenek abban, hogy pole pozíciókat szerezzek, és a legmagasabb szinten versenyezzek” – kezdte Norris.
„Apró dolgokról van szó – nem arról, hogy hirtelen lehetetlenné vált a vezetés. Csak arról beszélek, amikor az időmérők század-, ezredmásodperceken múlnak. Ez minden, amit kifogásolok” – folytatta.
„Talán Oscar jobban tud alkalmazkodni. Egy versenyző feladata, hogy bármilyen autóhoz alkalmazkodjon, de mindig vannak kompromisszumok. A csapatnak is az a dolga, hogy a legtöbbet hozza ki belőled” – mondta.
Lando Norris is firm that „wasting my time” on Oscar Piastri will bring no rewards #MiamiGP #F1 https://t.co/CocQoVoMEu
— RacingNews365.com (@Racingnews365c) May 1, 2025
„Nyilvánvaló, hogy történtek változások, és lehet, hogy Oscar jobban kezeli ezeket. Nekem viszont nem feladatom, hogy ezen agyaljak, vagy erre pazaroljam az időmet. Ez most kicsit jobban visszavetett, nem tudok azon a szinten teljesíteni, mint tavaly év végén. Pedig akkor voltam pályafutásom eddigi legjobb formájában” – jelentette ki Norris.