Vízilabda

Női vízilabda: elfáradtunk a végére, így kikaptunk Olaszországtól

Remek első negyedet zárt a Bolonyai vezette magyar válogatott, melynek végén 3-1-re vezettünk, így nyugodtan hihette minden szurkoló, hogy jó mérkőzésen megverhetjük Olaszországot.

A második negyedben azonban már látszódott, hogy valami megváltozott a medencében. Sokáig gól sem esett, végül a játékrész ötödik percében Rambaldi lövéséből született gól, így 3-2-re feljöttek az olaszok. Látni lehetett azonban a támadásainkon, hogy közel sem kezdtük olyan jól a második negyedet, mint az elsőt. Több gyenge próbálkozásunk is volt, majd a negyed hatodik percének végén, illetve hetedik percének elején két gólt is kaptunk gyors egymásutánban, mellyel az állás 4-4-re módosult. A negyed végéig mindkét csapat újabb egy gólt szerzett, így 5-5-ös döntetlennel úszhattak partra a félidőre lányaink.

""

Amilyen nehezen indult a második negyed, olyannyira hamar kezdtek a csapatok a harmadikban. Négy perc alatt öt gól is esett, ebből hármat is a mieink szereztek, így egygólos előnyben voltunk a negyed közepén. A hatodik percben azonban valami megtört. Először gólt kaptunk, majd büntetős hibáztunk, mely után újabb gólt lőttek az olaszok, amivel már át is vették a vezetést.

Szerencsére a negyed végén az olaszok is büntetőt hibáztak, majd Keszthelyi góljával sikerült egyenlíteni, így 9-9-el vonulhattunk pihenőre.

Az utolsó negyedben azonban nem sikerült erőt merítenünk az utolsó percben lőtt gólból, sőt, jobban szétestünk mint előtte.

Folyamatosan emberhátrányban játszottunk, majd negyedik percben ismét megszerezték a vezetést az olaszok. Egyenlíthettünk volna azonban egyből egy emberelőnyből, azonban csak kapufáig jutottunk, majd a hatodik percben egy távoli gólt kaptunk, mellyel vége is lett, a mérkőzést elveszítettük. Az utolsó percekben már csak Bolonyai tartotta bennünk a lelket, így az eredmény nem változott. 11-9-re győzött Olaszország.

Női vízilabda, olimpiai selejtező, A-csoport, 2. forduló:
Olaszország – Magyarország 11–9 (3-1, 2-4, 4-4, 0-2)