Nemzetközi labdarúgás

„Nincsenek illúzióim” – a Lens tulajdonosa szerint a PSG mellett dönt majd a szövetség

Kép forrása: Getty Images

Joseph Oughourlian, a tabella második helyén álló RC Lens első embere nem nagyon hisz abban, hogy BL-győztes ellen nekik adnak majd igazat.

A vitás kérdés egy halasztási kérelem miatt van, amelyet a PSG nyújtott be, de a Lens „csípőből” elutasította.

A bajnoki címért még továbbra is versenyben lévő észak-francia együttes ugyanis határozottan elutasította a párizsiak kérését a két csapat közti közelgő bajnoki elhalasztásáról, és közleményben állt ki a bajnokság tisztasága mellett.

A PSG azt szerette volna, hogyha a két csapat egymás közötti rangadóját, amelyet április 11-én a Stade Bollaert-Delelis-ben rendeznek halasszák el, a BL-címvédő Liverpool elleni visszavágója miatt.

A Lens azért sem járult ehhez hozzá, mert a PSG nem kérte ugyanezt sem a korábbi, sem a BL-negyeddöntő utáni találkozójára. Csak a bajnoki aranyról döntő meccsre.

Azonban a klub tulajdonosa arra számít, hogy a Francia Labdarúgó-szövetség (LFP) a PSG oldalára áll a mérkőzéssel kapcsolatos vitában.

Joseph Oughourlian szerint az LFP jóváhagyja a bajnoki címvédő kérelmét, hogy elhalasszák a meccset. Szerinte egy ilyen döntés a „kevesek európai igényeihez igazítaná a bajnokságot”.

Oughourlian utalt a kimenetellel kapcsolatos szkepticizmusára, de elmondta, hogy azt reméli, hogy a kérelemről döntő ülésen tisztességes vita lesz.

„Reméljük, hogy élénk vita alakul ki a csütörtöki ülésen. Ez azt jelentené, hogy a tisztesség döntés születhet. Bár nekem nincsenek illúzióim.“