Nico Williams határidőt szabott – ekkor dönt a jövőjéről

Spanyol sajtóértesülések szerint az Athletic Bilbao villámléptű szélsője nem akar a tavalyihoz hasonló huzavonát, s ezért már júliusban határozhat következő klubjáról.
Az Európa-bajnokság közben és után a futballvilág izgatottan követte a fejleményeket Williams helyzetével kapcsolatban.
A Barcelona gőzerővel dolgozott azon, hogy Katalóniába költöztesse a baszkok Eb-győztes támadóját, ám az üzlet a kacifántos anyagi helyzet és a fiatal szélső döntése miatt meghiúsult.
Nico Williams továbbra is több európai topklub kívánságlistájának élén szerepel. Még úgy is, hogy a Bayern München és – Hvicsa Kvarachelia szerződtetése után – a PSG is kiszállt a versenyből.
A Sport értesülése alapján idén is az Arsenal és a Barca küzdhet meg a születésű labdarúgó kegyeiért.
Mikel Arteta nagy csodálója Williamsnek, az Ágyúsok pedig úgy tűnik, tovább erősítenék baszk kontingenst. Mikel Merino 2024-es leigazolását követően a küszöbön áll Martín Zubimendi megszerzése és Nico Williams is a célkeresztbe került.
A Barcelona sportigazgatója, Deco, inkább a Liverpool kolumbiai szélsőjét, Luis Díazt preferálja, de a katalánok továbbra is élénken érdeklődnek Williams iránt.
A portál hasábjain arról olvashatunk, hogy a Bilbao szélvészgyors klasszisa július 15-ig biztosan eldönti, melyik klubban folytatja, vagy esetleg marad-e jelenlegi kenyéradójánál.
Erre határozásra azért kerülhet sor, mert Williams teljes értékű felkészülést szeretne végezni a csapatával. Legyen szó az Arsenal, a Barca, vagy a Bilbaoról.
Egy biztos, amelyik klub szeretné megszerezni a támadót, annak ki kell fizetnie a szerződésében foglalt 60 millió eurós kivásárlási záradékot.
Nico Williams az idény során 41 tétmérkőzésen 10 gólt és 7 gólpasszt jegyzett a Bilbaóban. A spanyol válogatottal pedig bejutott a Nemzetek Ligája négyesdöntőjébe.