Elképzelhető, hogy visszatér az észak-amerikai profi jégkorongligába (NHL) az oroszok legendás játékosa, Alexei Yashin. A harminchét esztendős center az ESPN.com-nak elmondta, hogy szívesen visszatérne, de nem akarj elhamarkodni a döntést.
Az 1998-as naganoi téli olimpián ezüst, míg 2002-ben Salt Lake City-ben bronzérmet szerző Yashin az elmúlt négy évben Oroszországban játszott (Lokomotiv Yaroslavl és SKA St. Petersburg).
Érdekesség, hogy Yashin 14 (!) világversenyen vett részt, mindannyiszor az orosz válogatottban játszott. A „Big Red Machine” tagjaként az 1993-as németországi világbajnokságon aranyérmet szerzett.
Amennyiben Yashin a visszatérés mellet dönt, akkor minden bizonnyal a New York Islanders-ben folytatja pályafutását, amellyel egyébként is szerződésben áll. Az orosz legenda 2007-ben egy nyolc éves megállapodást kötött a „Szigetlakókkal”, akik a kontraktus lejártáig (2014-2015 szezon) évente 2.2 millió dollárt fizettek neki, még akkor is, ha nem a csapatot erősíti.
Yashin az 1992-es játékosbörze második választottja volt. A Ottawa Senators-ban mutatkozott be az NHL-ben, ahol 850 mérkőzésen 781 pontot (337 gól, 444 gólpassz) szerzett.
Papp Bertalan