Amerikai sportok

NHL: Vége a Detroit 23 meccses álomsorozatának

""

Egyszer minden sorozat véget ér. A Detroit Red Wings hazai győzelmi sorozata tegnap szakadt meg. A michigani alakulat a Vancouver Canuckset fogadta a játéknapon. A találkozó első harmadában a Detroit Darren Helm (7) révén előnybe került. A második játékrészben Daniel Sedin (27) kiegyenlített. Következhetett a harmadik felvonás, amelyben felváltva születtek a gólok. A Red Wings Kyle Quincey (6) góljával másodszor is megszerezte a vezetést, de Cody Hodgson (16) egálra módosította az eredményt. A 13. percben Justin Abdelkader (7) találatával 3-2-re a Red Wings vezetett. Tizenöt másodperccel a mérkőzés vége előtt Daniel Sedin (28) megszerezte csapata harmadik, míg saját maga második találatát. Mivel több gól már nem született, így következhetett a hosszabbítás. A ráadásban egyik csapat sem tudta bevenni a másik kapuját, így a szétlövésekre maradt a döntés. A 23 mérkőzéses hazai győzelmi sorozatot Alexandre Burrows büntetőjével szakította meg a Vancouver.

Az Edmonton Oilers némi meglepetésre lenullázta a Philadelphia Flyerst. Az összecsapás első felvonásában egyik csapat sem tudta bevenni a másik kapuját. A második játékrészben eldőlt a mérkőzés. Taylor Hall (22) és Jordan Eberle (27) is bevette Ilya Bryzgalov kapuját. Mivel a harmadik harmadban nem született gól, így megmaradt a 2-0-ás végeredmény. Az Edmonton huszonöt esztendős kapusa, Devan Dubnyk 35 lövést védett, ezzel csapata egyik legjobbja volt.

A Chicago Blackhawks mérkőzése előtt az illinois-i alakulat csapatkapitánya, Jonathan Toews autóbalesetet szenvedett. Szerencsére a huszonhárom esztendős tehetség nem sérült meg. A Chicago szurkolóinak egyik szeme sír a másik nevet. Toews megúszta az autóbalesetet, de a Blackhawks hazai jégen szenvedett vereséget. A Dallas Stars elleni mérkőzés első játékrészében egyik csapat sem vette be a másik kapuját. A második felvonásban Marian Hossa (24) révén megszerezte a vezetést a Chicago. Az utolsó harmadban a Dallasból Steve Ott (10), Michael Ryder (24) és Loui Eriksson (19) is eredményes tudott lenni, így a Stars 3-1-re megnyerte a találkozót. Érdekesség, hogy a mérkőzésen csak egy 2 perces (első harmad, Michael Ryder) kiállítás volt.

Folytatódik a Florida Panthers vesszőfutása. A sunrise-i alakulat egymás után negyedik mérkőzését veszítette el. A tegnapi játéknapon a nem túl acélos Minnesota Wild fektette két vállra őket. Az első harmadban nem született gól. A második felvonásban a Panthers Mikael Samuelsson (8) révén előnybe került, de a Wild Kyle Brodziak (16) találatával kiegyenlített. A harmadik játékrészben Matt Cullen (13) góljával a Minnesota került előnybe, de a Florida a felvonás végére Sean Bergenheim (13) révén kiegyenlített. A ráadásban nem született gól, így következhetett a szétlövés. A találkozót Matt Cullen büntetőjével a Minnesota nyerte meg.

Eredmények:
Toronto Raptors – San Jose Sharks 1-2
Carolina Hurricanes – Anaheim Ducks 2-3 – szétlövéssel
Florida Panthers – Minnesota Wild 2-3 – szétlövéssel
Detroit Red Wings – Vancouver Canucks 3-4 – szétlövéssel
Nashville Predators – St. Louis Blues 2-3 – szétlövéssel
Winnipeg Jets – Tampa Bay Lightning 4-3
Chicago Blackhawks – Dallas Stars 1-3
Calgary Flames – Phoenix Coyotes 3-4 – szétlövéssel
Edmonton Oilers – Philadelphia Flyers 2-0