Amerikai sportok

NHL: Történelmi Kings továbbjutás – videó

""

A Los Angeles Kings folytatja menetelését. A kaliforniai alakulat a rájátszás első körében az alapszakaszgyőztes Vancouver Canucks-t (4-1), míg most a Nyugati Főcsoportot a második helyen záró St. Louis Bluest ejtette ki. A párharc negyedik mérkőzését a Kings kezdte jobban. Az első harmadban Jordan Nolan (1) és Dustin Brown (5) is eredményes tudott lenni. A St. Louis-ból csak Kevin Shattenkirk (1) iratkozott fel a góllövők listájára. A második felvonásban egyik csapat sem vette be a másik kapuját. A harmadik játékrészben Dustin Brown (6) az utolsó percben kialakította a 3-1-es végeredményt. A Los Angeles Kings utoljára az 1992-1993-as szezonban jutott be a főcsoportdöntőjébe, akkor legyőzte a Toronto Maple Leafst, majd elveszítette a Stanley-kupát a Montreal Canadiensszel szemben. A Kings továbbjutásával franchise történelmet írt, ugyanis a rájátszás jelenlegi lebonyolítási rendszerében, még sosem nyert meg egy párharcot söpréssel.

Nyugati Főcsoport:
Los Angeles Kings (8.)
2-1; 0-0; 0-1 3-1
St. Louis Blues (2.)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4-0

A New Jersey Devils egy győzelemre került a továbbjutástól, miután a Philadelphia Flyers elleni párharc negyedik mérkőzését is megnyerte. Az összecsapást a Philadelphia kezdte jobban, ugyanis Scott Hartnell (3) és Claude Giroux (8) találataival kétgólos előnyre tett szert. A hazaiak Petr Sykora (2) és Marek Zidlicky (1) góljaival, még ebben a felvonásban kiegyenlítettek. A második és a harmadik játékrészben is betalált Dainius Zubrus (3), így a New Jersey 4-2-re nyerte meg a találkozót.

Keleti Főcsoport
New Jersey Devils (6.)
2-2; 1-0; 1-0 4-2
Philadelphia Flyers (5.)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3-1