Amerikai sportok

NHL: Megalázták a ligaelsőt, a címvédő megizzadt hazai pályán – videó

""

A New York Rangers az NHL csütörtöki játéknapján az Ottawa Senatorst látta vendégül. Az összecsapás első harmadában egyik csapat sem tudta bevenni a másik kapuját. A második felvonásban a kanadai alakulat Jason Spezza (17) találatával megszerezte a vezetést. A harmadik játékrészben a vendégektől Spezza (18) ismét bevette a hazaiak kapuját, ezen felül csapattársa Milan Michalek (23) is eredményes tudott lenni, így a Senators 3-0-ra legyőzte a játéknap előtt, a liga legelső helyén álló New York Rangerst.

A New York-i szurkolóknak rossz napja volt, ugyanis a Rangers mellett az Islanders is kikapott hazai pályán. A ”Szigetlakók” a Philadelphia Flyers ellen játszottak. A vendégek a találkozó első felvonásában Scott Hartnell (19) révén megszerezték a vezetést. A második játékrészben Wayne Simmonds (11) találatával, már 2-0-ra vezetett a Flyers. Az utolsó harmadban Kyle Okposo (10) egy gólra felhozta a hazaiakat, de Sean Couturier (8) találatával a Philadelphia visszaállította a kétgólos különbséget. A találkozó utolsó gólját John Tavares (15) ütötte, ezzel kialakítván a 3-2-es végeredményt.

A Boston Bruins megizzadt a Montreal Canadiens ellen. A címvédő az első játékrész legelső percében Jordan Caron (2) góljával megszerezte a vezetést. A második felvonásban érintetlenek maradtak a kapuk. A harmadik harmadban a Bruins Milan Lucic (15) révén kétgólos előnyre tett szert. A 12. percben Yannick Weber (4) találatával a Montreal szépíteni tudott. A Boston, ha nehezen is de hozta a kötelezőt. Érdekesség, hogy a massachusettsi alakulat november 1-je óta 25 mérkőzést nyert meg és csak öt vereséget szenvedett el.

A New York Rangers botlása után a Vancouver Canucks átvette az első helyet a ligában. A kanadai alakulat a St. Louis Blues otthonába látogatott el. A találkozó első felvonásában a Canucks Alex Burrows (17) révén megszerezte a vezetést. Egy perccel később a Blues Jason Arnott (11) góljával kiegyenlített. A második játékrészben Arnott (12) góljával szerezte meg a vezetést a St. Louis, míg a Vancouver Burrows (18) találatával egyenlített ki. Mivel a harmadik játékrészben nem született gól, így következhetett a hosszabbítás. A ráadás 46. másodpercében Daniel Sedin (19) góljával megnyerte az összecsapást a Vancouver. A kanadai csapat 59 ponttal a ligaelső, de 1 ponttal és négy mérkőzéssel lemaradva ott lohol a nyakában a Rangers. A Boston öt mérkőzéssel játszott kevesebbet és csak 2 pont  hátránya.

Eredmények:
Boston Bruins – Montreal Canadiens 2-1
New York Islanders – Philadelphia Flyers 2-3
New York Rangers – Ottawa Senators 0-3
Tampa Bay Lightning – Carolina Hurricanes 2-5
Detroit Red Wings – Phoenix Coyotes 3-2 – szétlövéssel
St. Louis Blues – Vancouver Canucks 2-3 – hosszabbításban
Nashville Predators – Colorado Avalanche 3-2 – hosszabbításban
Winnipeg Jets – San Jose Sharks 0-2
Chicago Blackhawks – Minnesota Wild 5-2
Calgary Flames – Anaheim Ducks 0-1
Los Angeles Kings – Dallas Stars 4-5 – szétlövéssel