Amerikai sportok

NHL: Kudarcra ítélt vendéglátók – videó

""

A Boston Bruins javította hazai bukását a Washington Capitals ellen. Az első fővárosi mérkőzést a hazai együttes kezdte jobban, ugyanis az első harmadban Alexander Semin (1) találatával megszerezte a vezetést. A második felvonásból 35 másodperc telet el, amikor Rich Peverley (1) kiegyenlített. Tizenhárom másodperccel később Alex Ovechkin (1) révén a Washington másodszor is előnybe került a mérkőzésen. A 10. percben Daniel Paille (1) góljával a címvédő ismét egalizálta az eredményt. A harmadik játékrész legelején Brian Rolston (1) találatával a Bruins átvette a vezetést, de a Capitals Brooks Laich (1) révén erre a gólra, még válaszolni tudott. Az összecsapást a 19. percben a Boston kapitánya, Zdeno Chara (1) döntötte el.

Keleti főcsoport
Washington Capitals (7.)
1-0; 1-2; 1-2 3-4
Boston Bruins (2.)
A négy győzelemig tartó párharc állása: 1-2

A New York Rangers is elveszítette előző mérkőzését az Ottawa Senators ellen, de a Bostonhoz hasonlóan a Keleti főcsoportgyőztes is javítani tudott. A Scotiabank Place-be kilátogató mintegy 20,182 néző az első két felvonásban nem láthatott gólt, ugyanis a kapusok remekül védtek. A harmadik harmad 8. percében a Rangers Brian Boyle (3) góljával megnyerte a találkozót. A Senators kapusa Craig Anderson 23 lövésből 22-t védeni tudott. A mérkőzés „hőse” Henrik Lundqvist volt. A New York harmincesztendős svéd portása 39 védést mutatott be!

Keleti főcsoport
Ottawa Senators (8.)
0-0; 0-0; 0-1 0-1
New York Rangers (1.)
A négy győzelemig tartó párharc állása: 1-2

A St. Louis Blues a San Jose Sharks otthonában tudott nyerni. Az első játékrész 15. percében a Blues Patrik Berglund (3) góljával megszerezte a vezetést. A 17. minutumban Brent Burns (1) kiegyenlített. A második felvonásban a St. Louis-ból Andy McDonald (2) és Jason Arnott (1) is eredményes tudott lenni, így a vendég alakulat 3-1-es vezetésről várhatta az utolsó 20 percet. A harmadik harmadból 59 másodperc telt el, amikor Alexander Steen (1) góljával már 4-1-re vezetett a Blues. Az utolsó négy percben Colin White (1) és Logan Couture (1) is bevette a St. Louis kapuját, így a vége szoros lett, de a mérkőzést a Blues nyerte meg.

Nyugati főcsoport
San Jose Sharks (7.)
1-1; 0-2; 2-1 3-4
St. Louis Blues (2.)
A négy győzelemig tartó párharc állása: 1-2