Amerikai sportok

NHL: egy hónapra kidőlt a Kings sztárja

""

A 27 éves hálóőr kedden, a Buffalo Sabres elleni alapszakasz idegenbeli meccs hosszabbításában szenvedett ágyéksérülést, a meccset követően azonban úgy tűnt, hogy csak néhány napot kell majd kihagynia.

A későbbi, immár Los Angelesben elvégzett vizsgálatok aztán komoly húzódást állapítottak meg nála, s az orvosok szerint 4-6 hétig nem játszhat.

A diagnózis szerint az is előfordulhat, hogy Quick idén már nem lép jégre, ugyanakkor olimpiai szereplése minden bizonnyal nem került veszélybe az amerikai játékosnak.

Szerdán egy másik kapus, a Minnesota Wildot erősítő finn Niklas Bäckström járt pórul, miután a Toronto Maple Leafs csatára, Nazem Kadri az első harmadban letarolta őt.

Az eset után Bäckströmöt is le kellett cserélni, azt ugyanakkor egyelőre nem tudni, hogy mennyit kell kihagynia.

Kadri tettéért három mérkőzésre szóló eltiltást kapott a ligától.