Amerikai sportok

NHL: Csúcsrangadót bukott a címvédő, megállíthatatlanok a „Kacsák” – videó

""

A New York Rangers legyőzte a Boston Bruins csapatát. A hazai pályán játszó címvédő hosszabbításban szenvedett vereséget. Az első és a harmadik harmadban egyik csapat sem talált be a másik kapujába, ellenben a második felvonásban mindkét csapat kétszer-kétszer volt eredményes. Az ominózus játékrészben a Rangers Ryan Callahan (16) révén, már az első percben bevette Tuukka Rask kapuját. A 3. minutumban Andrew Ference (4) góljával kiegyenlített a Bruins. A 14. percben Marian Gaborik (24) találatával ismét előnybe került a New York, de a Boston az utolsó percben Adam McQuaid (2) révén másodszorra is egálra mentett. A ráadásból már csak 4 másodperc volt hátra, mikor a kettős emberelőnyben játszó Rangers Marian Gaborik (25) góljával megnyerte a mérkőzést.

Remek napot fogtak ki a New York-i alakulatok, ugyanis a Rangers mellett az Islanders is győzni tudott. A ”Szigetlakók” is a hosszabbításban nyerték meg szombati mérkőzésüket. A Carolina Hurricanes remekül kezdte az összecsapást, ugyanis az első harmadban Jeff Skinner (13) révén megszerezte a vezetést. A második játékrészben John Tavares (18) kiegyenlített. A harmadik felvonásban gólt és kiállítást sem láthattak a szurkolók. A hosszabbítás 3. percében Tavares (19) találatával az Islanders behúzta ezt a mérkőzést.

Bomba formában a szezon elején bukdácsoló Anaheim Ducks. A kaliforniai alakulat az Ottawa Senatorst látta vendégül. Az első harmadban nem született gól. A második felvonásban a Ducks Corey Perry (22) és Lubomir Visnovsky (5) találataival két gólos előnyre tett szert. A harmadik játékrészben a ”Szenátorok” Chris Neil (8) révén egy gólra felzárkóztak, de a mérkőzés végéig nem tudtak kiegyenlíteni, így az Anaheim megnyerte a találkozót. A ”Kacsák” előző nyolc mérkőzésükből hetet megnyertek.

Eredmények:
Boston Bruins – New York Rangers 2-3 – hosszabbításban
New Jersey Devils – Philadelphia Flyers 1-4
Vancouver Canucks – San Jose Sharks 4–3
Toronto Maple Leafs – Montreal Canadiens 1–3
New York Islanders – Carolina Hurricanes 2-1 – hosszabbításban
Detroit Red Wings – Columbus Blue Jackets 3-2 – szétlövéssel
Anaheim Ducks – Ottawa Senators 2-1
Winnipeg Jets – Florida Panthers 3-4
St. Louis Blues – Buffalo Sabres 4-2
Nashville Predators – Chicago Blackhawks 5-2
Phoenix Coyotes – Tampa Bay Lightning 3-4
Minnesota Wild – Dallas Stars 5-2
Edmonton Oilers – Calgary Flames 2-6
Los Angeles Kings – Colorado Avalanche 1-3