Amerikai sportok

NHL: Beindult a Pittsburgh és a Chicago, kikapott NY Rangers

""

A Pittsburgh Penguins egy kilenc gólos mérkőzésen fektette két vállra Tampa Bay Lightningot. A találkozó első harmadában James Neal (23) és Richard Park (3) révén a Pittsburgh kétgólos előnyre tett szert. A második felvonásban egyik csapat sem tudta bevenni a másik kapuját.  Az utolsó 20 perc őrületesre sikerült. Neal (24) találatával a Pittsburgh, már 3-0-ra vezetett. A Tampa Bay a második és a hetedik perc között, azonban kiegyenlített. Matt Gilroy (1), Ryan Malone (9) és Teddy Purcell (9) volt eredményes. A Pens a bekapott gólok után Jevgenyij Malkin vezetésével megnyerte a mérkőzést. Az orosz sztár a 7., a 9. és a 19. percben is bevette Mathieu Garon kapuját. A Pittsburgh sorozatban második mérkőzését nyerte meg, pedig január 11-ig egyetlen mérkőzését sem tudta megnyerni a 2012-es naptári évben.

A Chicago Blackhawks is rálépett a siker útjára. Az illinois-i alakulat a Pittsburghhöz hasonlóan sokáig nyeretlen volt az új évben, azonban a Detroit Red Wings elleni veresége óta a négyből három mérkőzést megnyert. Vasárnap a San Jose Sharks csapatát győzte le. Az első felvonást Dave Bolland (13) és Viktor Stalberg (14) találataival 2-0-ra nyerte meg a Blackhawks. A második játékrész legelején Joe Pavelski (17) és Jamie McGinn (9) révén a Sharks kiegyenlített. A 7. percben Jonathan Toews (24) góljával ismét előnybe került a Chicago. A harmadik harmadban Andrew Shaw (4) találatával már 4-2-re vezetett a Blackhawks. A 4-3-as végeredményt Tommy Wingels (1) állította be.

A Montreal Canadiens meglepte a New York Rangers csapatát. A találkozó első gólját az előző szezonban súlyos agyrázkódást szenvedő Max Pacioretty (14) ütötte. A rekordbajnok sokáig nem örülhetett, ugyanis a Rangers John Mitchell (3) révén kiegyenlített. A második felvonásban a Montreal eldöntötte a mérkőzést. Pacioretty (15) mellett Michael Blunden (2) és David Desharnais (7) is bevette Henrik Lundqvist kapuját. Mivel a harmadik harmadban nem született gól, így a Montreal 4-1-re legyőzte a New York Rangerst.

A Washington Capitals megszenvedett hazai pályán a Carolina Hurricanes ellen. Az első harmadban egyik csapat sem talált a másik kapujába. A második 20 percben Alexander Semin (11) találatával megszerezte a vezetést a Capitals. Tizenhét másodperccel a felvonás vége előtt Jussi Jokinen (5) kiegyenlített. A mindent eldöntő gólt a harmadik harmad első percében Dmitry Orlov (1) ütötte. A Boston Bruins legyőzése után a Carolinának nem sikerült egy újabb sztárcsapatot megverni.

Az Edmonton Oilers legyőzte az edzőváltás óta szárnyaló Los Angeles Kingset. A kanadai alakulat az első harmadban Josh Green (1) góljával megszerezte a vezetést. A második játékrészben egyik csapat sem tudta bevenni a másik kapuját. A harmadik felvonásban a Kings Justin Williams (8) találatával kiegyenlített. Mivel a rendes játékidőben több gól, már nem született, így következhetett a hosszabbítás. A ráadás 3. percében emberelőnyben ütött gólt Taylor Hall (15), ezzel a találattal nyerte meg a mérkőzést az Oilers, amely öt vesztes találkozó után tudott ismét nyerni.

A Vancouver Canucks kikapott hazai pályán az Anaheim Ducks-tól. Az első harmadban Nick Bonino (3) találatával megszerezte a vezetést a Ducks. Pár perccel később a Vancouver Cody Hodgson (11) révén kiegyenlített. A második játékrészben Bobby Ryan (17) és Jason Blake (2) is bevette Roberto Luongo kapuját. A harmadik felvonás 12. percében Jason Blake (3) góljával, már 4-1-re vezetett a vendég csapat. A 4-2-es végeredményt a 17. minutumban Mason Raymond (5) állította be.

Eredmények:
Tampa Bay Lightning – Pittsburgh Penguins 3-6
Washington Capitals – Carolina Hurricanes 2-1
Montreal Canadiens – New York Rangers 4-1
Chicago Blackhawks – San Jose Sharks 4-3
Edmonton Oilers – Los Angeles Kings 2-1 – hosszabbításban
Vancouver Canucks – Anaheim Ducks 2-4