Amerikai sportok

NFL: Visszatér a depresszióval küzdő sztárfutó!

Tiki Barber az év elején jelentette be, hogy visszatér az NFL-be. A harmincöt esztendős játékos 2006-ban jelentette be visszavonulását, azóta több filmben (Red Zone, Kickoff!) is szerepet kapott, de a színészkedés nem jött be neki, ezért is döntött úgy, hogy visszatér a pályára. A New York Giants játékosaként Super Bowl győzelemig jutó Barber eddig nem beszélt arról, hogy miért szeretne visszatérni a futballvilágába. Nos, Barber múlt hét kedden az HBO vendége volt, ahol őszintén beszélt a visszatéréséről.

– Maga a játék sosem hiányzott, egyébként is mindig jön valaki, aki átveszi a helyed. De most szükségem van a játékra, tudnom kell, hogy sikeres vagyok valamiben, ez a legfontosabb a számomra. Tudom, hogy sikeres lehetek mint focista! Négy évet kihagytam, ettől függetlenül készen állok.
– nyilatkozta Barber, aki hozzátette, hogy visszavonulása óta depresszióval küzd.

– Most szükségem van a játékra!  – ezzel a mondattal zárta nyilatkozatát Barber, aki a lockout és a kollektív szerződés hiánya miatt nem tárgyalhat egyetlen egy NFL csapattal sem.