Amerikai sportok

NFL: Heten kerültek be a Hírességek Csarnokába

Hivatalosan is bejelentették, hogy idén kik kerülnek be a Pro Football Hírességek Csarnokába. Az előző évhez hasonlóan idén hét egykori játékost, vagy edzőt iktatnak be.

A bemutatást kezdjük a 2006-ben visszavonult Marshall Faulkal (37 éves), akit elsőre beválasztottak. Érdekesség, hogy a visszavonulástól számítva öt évnek kell eltelnie, ahhoz, hogy egy edző, vagy egy játékos bekerüljön a Hírességek Csarnokába. Visszatérve Faulkra, akinek pont lejárt az öt év, első beválasztották, igaz ezzel nem is lehet vitatkozni, hiszen az egykori futó pályafutása alatt 12,279 yardot, amivel az örökranglistán a tizedik helyet foglalja el és 136 touchdownt futott. Ezen felül Super Bowl bajnok (St. Louis Rams 2000) és háromszor választották meg az év támadó játékosának.

A Chhicago Bears legendás defensive endje Richard Dent (50), aki kétszer nyerte meg a Super Bowlt, nem mellesleg a XX. nagydöntőnek ő volt a legértékesebb játékosa (MVP). A kemény védő 137.5 sacket hozott össze pályafutása alatt.

A Washington Redskint tizenhárom évig szolgáló (1965-1978) Chris Hanburger, aki nagyszerű linebacker volt. 1972-ben őt választották meg az NFC legjobb védőjátékosának. Érdekesség a 69 esztendős egykori játékossal kapcsolatban, hogy az 1965-ös játékosbörzén csak a 18. körben választották ki.

Les Richter, aki 2010. június 12-én 79 éves elhunyt a Los Angeles Rams védőjátékosa volt. Pályafutása alatt 8 alkalommal vett részt az All-Star mérkőzésen. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy az 1952-es játékosbörzén a New York Yanks választotta ki, pár nappal később a franchise Dallasba költözött és felvette a Texans nevet, majd egy 11 játékost magába foglaló cserebere után kötött ki a Ramsnél.

A legendás védő, a visszahordó specialista Deion Sanders. A 43 esztendős egykori játékos pályafutása alatt 53 alakalommal fülelte le az irányító passzát, 1331 yardot hordott vissza és 22 TD-ét szerzett. A kétszeres Super Bowl győztes Sanderst, 1994-ben az év védőjátékosának választottak. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy párhuzamosan játszott az MLB-ben is.

A háromszoros Super Bowl győztes egykori tight end Shannon Sharpe, aki a 90-es évek álomcsapatába is beválasztottal. Pályafutása alatt 815 alkalommal kapta el a labdát, 10,060 yardot és 62 TD-ét hozott csapatának. Érdekesség, hogy a tight endek közül ő volt a legelső, aki elérte sőt átlépte a 10 ezer yardos álomhatár.

A végére maradt Ed Sabol, aki kivételesen sosem volt amerikai-futball játékos, vagy edző. A 94 éves Sabol volt az NFL Films társalapítója, ez volt 1962-ben, azóta a liga alkalmazásában áll. A hivatalos beiktatási ceremónia augusztus 6-án lesz. Arról nem érkezett információ, hogy egy esetles lockout esetén is megtartják-e az ilyenkor szokásos Pro Football Hall of Fame mérkőzést.