Szeptember 8-án a Green Bay Packers – New Orleans Saints mérkőzéssel kezdetét veszi a 92. NFL szezon. A beharangozó első részében az AFC Főcsoport Északi és Keleti csoportját mutattuk be, a mai napon a liga egyik legkiegyenlítettebb kvartettjét a Délit és a Nyugati négyest vesszük górcső alá.

""

AFC Déli csoport:
Vágjunk rögtön a közepébe. A csoport végeredményét döntően befolyásolhatja Peyton Manning állapota. A csoport favoritja egyértelműen az Indianapolis Colts, azonban a csapat irányítója, májusi nyakműtétjét követően, még mindig nincs százszázalékos állapotban, sőt a Colts alelnöke, Bill Polian a WISH-TV-nek elmondta, hogy a QB minden bizonnyal kihagyja az idénynyitót. A liga egyik, ha nem a legjobb irányítója sorozatban 227 mérkőzésen – playoffs találkozókkal együtt – volt kezdő QB, ez a második leghosszabb sorozat a liga történelmében (Brett Favre, 297). Az előszezonban bebizonyosodott, hogy Manning hiányát megsínyli a Colts, ugyanis 1-3-as mérleggel zárt a 2-szeres Super Bowl győztes alakulat. Amennyiben Manning nem vállalja a Houston Texans elleni csoportrangadót, akkor a harmincnyolc esztendős Kerry Collins lehet a Colts kezdő irányítója. Érdekesség, hogy az AFC Déli csoportjának 2002-es megalapítása óta a Colts hétszer nyerte meg a kvartettet. Tavalyi mérleg: 10-6; rájátszás: Wild Card (első forduló) New York Jets 16-17.

Amennyiben Manning-re hosszabb kihagyás vár, akkor a Houston Texans meglepetést okozhat és megnyerheti a csoportot. A houstoni alakulat vezetőedzője a legendás Gary Kubiak, aki a Denver Broncos offensive (támadó egység) koordinátoraként három Super Bowl győzelemig vitte. A Houston támadásban nagyon erős, hiszen a liga egyik legjobb irányítója Matt Schaub olyan célpontok közül válogathat mint például Andre Johnson (elkapó), vagy a sztárfutó, Arian Foster. Kubiak-nak és az előző szezonban, még vezetőedzőként (Dallas Cowboys), ma már defensive koordinátorként tevékenykedő, Wade Phillips-nek a védelmen sokat kell dolgoznia. Az előző szezonban a Texans 427 pontot kapott (4. legtöbb), ezen felül mérkőzésenként átlagban 376.9 yardot (3.) haladt előre az ellenfél. Érdekesség, hogy a drafton hat védőt választott ki a Texans. Közülük is a huszonkét esztendős defensive endre, Justin James "J. J." Watt-ra lesz érdemes odafigyelni. Tavalyi mérleg: 6-10.

""

A Jacksonville Jaguars az előző szezonban az Indianapolis Colts mögött a második lett. Nos, az egész csoport Manning sérülésétől függ, így a Jaguars is odaérhet az első helyre. Furcsán alakult a Jaguars holtszezonja, ugyanis a franchise tulajdonosa, Wayne Weaver elakarta bocsátani a csapat vezetőedzőjét, Jack Del Riot, azonban a játékosok kérésére, még egy utolsó esélyt kapott a mester. A rájátszásba igyekvő Jacksonville, az irányító posztján jól áll, ugyanis draftolták a hatalmas tehetségnek tartott Blaine Gabbertöt (Draft: 1/10), igaz elbocsátották David Garrardot. Jó hír, hogy teljesen felépült térdsérüléséből Maurice Jones-Drew, akit az előző szezonban az év futójátékosának választottak meg. Tavalyi mérleg: 8-8.

A Tennessee Titans neve mellett egy ”kérdőjel áll”. Mire lesz képes a legendás Mike Munchak vezetésével a csapat? A 2010-es szezon után Bud Adams tulajdonos megköszönte Jeff Fisher munkáját, aki 1994-től egészen elbocsátása napjáig irányította a Titans-t. Fisher helyét a Titans (a csapat visszavonultatta mezszámát, 63) legendás játékosa, Mike Munchak vette át. Az előszezonban jól szerepelt a csapat, ugyanis a Minnesota Vikings-ot, a Chicago Bears-t és a New Orleans Saints-t is megverte, igaz a St. Louis Rams-től kikapott. A holtszezonban elment a franchise egyik legjobb irányítója Vince Young (Philadelphia Eagles), a helyére érkezett Matt Hasselbeck a Seattle Seahawks-tól és Jake Locker (Draft: 1/8). A Titans erősnek tűnik, talán egy Manningel felálló Colts-ot is képes megverni. Tavalyi mérleg: 6-10.

Az elmúlt kilenc év csoportgyőztese/mérlege:
2002: Tennessee Titans 11-5
2003: Indianapolis Colts 12-4
2004: Indianapolis Colts 12-4
2005: Indianapolis Colts 14-2
2006: Indianapolis Colts 12-4 (Super Bowl győzelem)
2007: Indianapolis Colts 13-3
2008: Tennessee Titans 13-3
2009: Indianapolis Colts 14-2
2010: Indianapolis Colts 10-6

""

AFC Nyugati csoport:
A Kansas City Chiefs hatalmas meglepetésre megszakította a San Diego Chargers négyéves uralmát és 2010-ben megnyerte a csoportot. Todd Haley-ék most is azon ügyködnek, hogy keresztbe tegyenek a Chergers-nek. Az előszezonban nyújtott gyatra teljesítményből (0-4) kiindulva elképzelhetetlennek tűnik az, hogy a Chiefs megverje a San Diegot. Egy olyan csapatot, ahol Matt Cassel irányít egyszerűen nem lehet félvállról venni. Tom Brady mögött évekig pallérozódó irányító Jamaal Charles (futó, 2010: 5 touchdown), Thomas Jones (futó, 2010: 6 TD) és a futó Dwayne Bowe (2010: 15 TD) vezetésével egészen a főcsoportdöntőig juthat. A Kansas megtartotta a védelem egyik alappillérét, Tamba Halit (5 év 60 millió dollár), aki az előző szezonban 14.5 sackkel zárt. Nehéz megjósolni, hogy mire viszi a Chiefs, okozhat meglepetést, de csalódást is. Tavalyi mérleg: 10-6; rájátszás: Wild Card (első kör) Baltimore Ravens 7-30.

A San Diego Chargers visszavágna a Kansas City Chiefs-nek. Amennyiben Philip Riversék a szezon elejétől kezdve jól játszanak, akkor elképzelhetetlennek tűnik, hogy megelőzzék őket. Támadásban nagyon erős a Chargers, futásban Mike Tolbert (f2010: 11 TD) és Ryan Mathews (2010: 7 TD) parádézhat, Antonio Gates (2010: 10 TD) és Malcom Floyd (2010: 6 TD) elkapásaival szerezhet örömet a szurkolóknak. A védelem, azonban meggyengült, ugyanis a defensive koordinátor, Ron Rivera a Carolina Panthers vezetőedzője lett. Rivera helyét Greg Manusky vette át, aki a San Francisco 49ers-től érkezett. Tavalyi mérleg: 9-7.

""

Az Oakland Raiders és a Denver Broncos bármit elérhet, igaz meglepetés lenne, ha továbbjutnának. Az Oakland új vezetőedzővel vág neki az idénynek. Tom Cablenek az előző szezon végén lejárt a szerződése, amelyet nem hosszabbított meg a Raiders tulajdonosa, Al Davis. Cable utódja Hue Jackson lett, aki előző szezonban a csapat offensive koordinátora volt. A vezetőedzőn kívül távozott a csapat sztárja Nnamdi Asomugha (cornerback), aki a Philadelphia Eagles-höz szerződött. Az Oaklandnél számítottak Asomugha távozására, hiszen az áprilisi drafton kiválasztották Chimdi Chekwát (4/113) és DeMarcus Van Dyke-ot (3/81). Érdekesség, hogy Raiders edzője, a legendás Rod Woodson (cornerbackek trénere) elismerően beszélt a két draftolt játékosról. Az Oakland tavalyi mérlege: 8-8.

A Denver 2005-ben, még 13-3-al megnyerte a csoportot, azóta csak egyszer zárt pozitív mérleggel, még 2006-ban (9-7). A 2010-es szezonnak, még Josh McDanielsszel vágott neki a csapat, de az eredménytelenség és a videóbotrány miatt elbocsátották. Az idényt Eric Studesville vezetésével fejezte be a Broncos. A 2011-es idényben John Fox lesz a Denver vezetőedzője. Fox 2002 és 2010 között a Carolina Panthers mestere volt. Tavalyi mérlege: 4-12.

Az elmúlt tíz év csoportgyőztese/mérlege:
2001: Oakland Raiders 10-6
2002: Oakland Raiders 11-5
2003: Kansas City Chiefs 13-3
2004: San Diego Chargers 12-4
2005: Denver Broncos 13-3
2006: San Diego Chargers 14-2
2007: San Diego Chargers 11-5
2008: San Diego Chargers 8-8
2009: San Diego Chargers 13-3
2010: Kansas City Chiefs 10-6

(Következik az NFC Északi és Keleti csoportja)