Amerikai sportok

NFL-Beharangozó: a Chargers az edzőjéért hajt!

""

Philip Rivers-nek (pirosban) bizonyítani kell a 2012-es szezonban

A Los Angeles Chargers az AFL 1960-as idényében bejutott a döntőbe, de a Houston Oilers 24-16-ra legyőzte a kaliforniai együttest. A következő szezon előtt a franchise San Diegóba költözött és azóta ott is játszik az együttes. A Chargers San Diegóban is folytatta sikeres szereplését. A csapat 1961 és 1965 között csak egyszer nem jutott be az AFL döntőjébe, sőt az 1963-as idényben a Boston Patriots legyőzésével bajnok lett. Olyan legendás futballisták játszottak a csapatban, mint például Lance Alworth (elkapó), Keith Lincoln (futó), vagy Earl Faison (védő falember).

 A kezdeti sikerek után a Chargers egy középszintű csapat lett. A kaliforniai együttes 1966-tól egészen 1978-ig (1970-ben csatlakozott az NFL-hez) képtelen volt bejutni a rájátszásba. Dan Fouts (a franchise legjobb irányítója) és Kellen Winslow vezetésével a Chargers 1979 és 1982 között mindig bejutott a playoff-ba, sőt 1980-ban és 1981-ben is beverekedte magát a főcsoportdöntőbe. A San Diego mindegyik finálét elveszítette (Oakland Raiders, Cincinnati Bengals).

A Chargers sokáig szenvedett a bajnokságban, majd az 1994-es szezonban bejutott a Super Bowl-ba. A 29. nagydöntőben a San Francisco 49ers 49-26-ra legyőzte a San Diegót. A csapat a 2007-es szezonban megismételhette volna az 1994-es idényt, de a főcsoportdöntőben a New England Patriots 21-12-re legyőzte LaDainian Tomlinsonékat. A San Diego az elmúlt két szezonban lemaradt a rájátszásról.

A San Diego Chargers játékosai a 2012-es szezonban vezetőedzőjükért, Norv Turnerért fognak harcolni. A trénert már az előző idény után el akarta bocsátani a csapat tulajdonosa, Alex Spanos, de a főedző kapott még egy esélyt. Turner 2007 óta irányítja a Chargers-t, amely a vezetésével még egy szezont sem zárt negatív mérleggel.

A legnagyobb kérdés, hogy milyen formában lesz a csapat elsőszámú irányítója, Philip Rivers. A harmincesztendős QB az előző idényben 4,624 yardot passzolt és 27 touchdown átadása volt, viszont 20-szor adta el a labdát, amely – negatív – karriercsúcs. Amennyiben az irányító kevesebbszer adja el a labdát és Antonio Gatesen kívül talál magának még egy elfogadható elkapót, akkor a Chargers harcban lehet a rájátszásért.

A Chargers megtartotta Eric Weddle-t, amely komoly erősítést jelent, hiszen a csapat legjobb védőjéről van szó. A San Diego a 2012-es draft 18. helyén kiválasztotta Melvin Ingramet, akitől sokat várnak a csapatnál. A szakértők a 120 kilós linebacker-t tartják posztjának egyik legtehetségesebb játékosának, igaz az idei játékosbörzén Luke Kuechly-t (Carolina Panthers) előbb választották ki a linebackerek közül.

Az San Diego Chargers szeptember 10-én az Oakland Raiders ellen nyitja meg a szezont, azaz rögtön egy divízió rangadón kell bizonyítaniuk a játékosoknak.

Következik: Dallas Cowboys (NFC – Keleti Divízió)