Amerikai sportok

NFL: Április 6-án lesz az első meghallgatás

Richard Kyle után Patrick Schiltz is lemondott a Brady vs. NFL perről összeférhetetlenség miatt, így a harmadik bíró asztalára kerültek a papírok. Susan Nelson mindössze 2009 óta szövetségi bíró, de van rutinja korábbról futballal kapcsolatos ügyekben.

Susan Nelson április 6-án 9:30-ra írta ki az előzetes meghallgatásokat a lockout megszüntető végzés ügyében, az NFL-nek március 21-ig van ideje arra, hogy a saját álláspontját a bíróságra benyújtsa. Az előzetes meghallgatások után körülbelül egy héttel lehet döntés az ügyben, de esetleges fellebbezésekkel még számolhatunk. A leglényegesebb azonban az, hogy a draftra valószínűleg kiderül, hogy megszűnik-e a lockout állapot, és ezáltal biztossá válik-e a 2011-es szezon megrendezése.

Az NFL és a tulajdonosok nyíltan mutogatnak a játékosokra, csalást, hazugságot, nem fair egyeztetéseket, és kezdetektől preferált jogi utat emlegetnek. Kevés a higgadt tulajdonosi reakció, a többség csupán a játékosokra mutogat. Tegnap az NFLPA megelégelte a másik oldal PR hadjáratát, és Kevin Mawae, illetve Drew Brees révén válaszolt a vádakra. Elhangoztak párszor a csaló és hazug tulajdonosok szavak a játékosok részéről is, nyilvánvaló mára, hogy a két oldal eljutott addig, hogy nem túlzás azt leírni, gyűlölik egymást. Az NFLPA sajtótájékoztatójának hozadéka továbbá pár érdekes adat kikerülése. Brees szerint 1,66 milliárd dollárt akart elvonni az NFL a játékosoktól négy év alatt, és annak ellenére, hogy a liga összbevételei 7,5 %-kal emelkedtek 2009-ről 2010-re, amikor még javában érezhetőek voltak a gazdasági válság hatásai. Mawae pedig azt jelentette ki, hogy a 18 mérkőzéses alapszakaszba az NFLPA sohasem egyezne bele, és megerősítette DeMaurice Smith korábbi szavait, amelyek szerint lekerült az asztalról a téma. A lényeg azonban marad az, hogy mindkét oldal a másikat hibáztatja a szituáció kialakulása miatt, a kölcsönös bizalmatlanság, a gyűlölet jellemző a felek között.

forrás: profootballbusiness.blogspot.com