Amerikai sportok

NFL: a Ravens szétszedte Luckékat, RG3 tragikus hős lett

""

Az Indianapolis Colts (5.) a Baltimore Ravens (4.) otthonába látogatott el. Fontos megemlíteni, hogy a Colts offensive koordinátorát, Bruce Arians-t a mérkőzés napján kórházba szállították, így ő nem vett részt a találkozón. A tréner megfázással bajlódik. Nos, az összecsapás első labdabirtoklása a rájátszásba visszatérő Coltsé volt. A Ravens védelme viszont megmutatta, hogy miért tartják a liga egyik legjobbjának. Andrew Luckék 16 yarddal fejezték be a támadásukat. A Ravens első driveja sem volt tökéletes, sőt Ray Rice elveszítette a labdát. A futó kezéből Cory Redding ütötte ki a játékszert, amelyre Lawrence Guy (Colts) vetődött rá.

A Colts egy fantasztikus drive-ot vezetett (13 play, 59 yard, 7:10 perc), amelynek végén a Ravens parádésan védekezett. Luckot földre tudta vinni Paul Kruger, aki a labdát is kitudta ütni a QB kezéből. A szabad játékszert Pernell McPhee szerezte meg, azaz a Ravens következhetett. A hazaiak 56 másodperc után puntra kényszerültek. A Colts is vezetett egy gyenge támadást. A felvonás utolsó labdabirtoklása a Ravensé volt. A Baltimore a második játékrészben folytathatta a támadását.

""A második negyedben azonnal pontokat szerzett a Ravens. A hazaiak ugyan eljutottak a Colts 5 yardos vonaláig, de touchdownt nem tudtak elérni. Justin Tucker viszont 23 yardról nem hibázta el a mezőnygól kísérletét, így a Ravens 3-0-ra vezetett. A vendégeket egy kicsit megfogta a Baltimore pontszerzése, ezt bizonyítja, hogy valamivel több, mint egy perc után már puntra kényszerültek. A marylandi alakulat sem lehetett büszke a következő drive-jára, ugyanis a saját térfelét sem tudta átlépni.

A Colts magára talált és kitudott egyenlíteni (10 play, 51 yard, 5:44 perc). Adam Vinatieri 47 yardról rúgta be a mezőnygól kísérletét. A ”Hollók” kevesebb, mint két perc leforgása alatt válaszolni tudtak a vendégek pontjaira. Vonta Leach egy 2 yardos futás után ünnepelhetett touchdownt. Érdekesség, hogy a TD előtt Joe Flacco egy 42 yardos passzt adott Ray Ricenak. A negyed végén a Colts Adam Vinatieri 52 yardos mezőnygóljával felzárkózott 10-6-ra. Az első két negyed után a Ravens megérdemelten vezetett.

A második félidőt a Baltimore Ravens kezdte. Az Indianapolis Colts azonban remekül védekezett, így a hazaiak puntra kényszerültek. A Colts az első támadását azonnal egy büntetéssel kezdte. A vendégek false start miatt 5 yardról hátrébbról kezdhették meg a labdabirtoklásukat. Az indianapolisi alakulat még a saját térfelét sem tudta átlépni a drive-ban. A Ravens kevesebb, mint másfél perc alatt 72 yardot haladt előre. A támadásban Flaccónak volt egy 46 yardos passza Anquan Boldinnak.

""

A drive végén Dennis Pitta egy 20 yardos touchdown elkapást jegyzett. Justin Tucker extra pontja után a Baltimore már 17-6-ra vezetett. A vendégek egy pazar támadást vezettek (15 play, 72 yard, 7:46 perc), amelynek végén Luckék eljutottak a Ravens 8 yardos vonaláig, de nem tudták touchdownra váltani a remek mezőnyhelyzetet. A Colts Adam Vinatieri 26 yardos mezőnygóljával 17-9-re zárkózott fel. A Baltimoré volt a negyed utolsó labdabirtoklása, igaz Flacco-ék az utolsó felvonásban folytathatták a drive-jukat.

A Ravens számára pocsékul kezdődött az utolsó negyed, ugyanis Ray Rice másodszor is elejtette a játékszert. A futó kezéből Joe Lefeged ütötte ki a labdát, amelyet a Colts linebackerre, Pat Angerer kaparintott meg. Az Indianapolis egy remek drive-ot vezetett, igaz touchdownt ezúttal sem szerzett. Vinatieri viszont 40 yardról rúghatott egy mezőnygól kísérletet, de a legendás játékos mellérúgta a játékszert, így a Ravens Rice második labdavesztését is megúszta pontok nélkül. A Baltimore a következő támadásával nagyon mélygödörbe lökte a Coltsot, ugyanis Flacco egy 18 yardos touchdown passzt adott Anquan Boldinnak.

Tucker extra pontjával a marylandi együttes már 24-9-re vezetett. A Colts közel került egy touchdownhoz, de Luck eladta a labdát. Az interceptiont Cary Williams jegyezte. A negyed végéig egyik alakulat sem szerzett több pontot, így a Ravens 24-9-re nyerte meg a találkozót. Az összecsapás után a szezon végén visszavonuló Ray Lewist ünnepelték, aki az utolsó mérkőzését játszotta a M&T Bank Stadium-ban. A főcsoport elődöntőben a Baltimore a Denver Broncos otthonába látogat majd el.

NFL
Rájátszás, Wild Card

"" Baltimore Ravens – Indianapolis Colts ""

24-9 (0-0, 10-6, 7-3, 7-0)
Joe Flacco 23/12, 282 passzolt yard, 2 Touchdown átadás Andrew Luck 54/28, 288 passzolt yard, 1 Interception
Bernard Pierce 103 futott yard Vick Ballard 91 futott yard
Anquan Boldin 145 elkapott yard, 1 Touchdown Reggie Wayne 114 elkapott yard
Ray Lewis 13 szerelés Cory Redding 6 szerelés, 1 forced fumble

""

A Washington Redskins (4.) 1999 után nyerte meg ismét a csoportját, így magabiztosan várta a Seattle Seahawks (5.) elleni Wild Card mérkőzést. A két újonc irányító csatájaként beharangozott összecsapást a Redskins kezdte. Robert Griffin III remek passzaival operált az első támadásban a fővárosi alakulat, amely a drive végén megszerezte a vezetést. RG3 egy 4 yardos touchdown passzt adott Evan Royster-nek. Kai Forbath extra pontjával a Redskins 7-0-ra vezetett a Seahawks ellen.

A Washington a támadás mellett védekezésben is pazar teljesítményt nyújtott, ugyanis a vendégek az első drive-jukat mínusz 2 yarddal fejezték be. Érdekesség, hogy a támadás során Russell Wilsont földre tudta vinni London Fletcher és Stephen Bowen párosa. A Redskins a második labdabirtoklásából is pontokat szerzett. RG3 ezúttal Logan Paulsennek adott egy TD passzt (14-0). Fontos megjegyezni, hogy a hatpontos passz előtt RG3 rosszul esett és rásérült a jobb térdére, ennek ellenére folytatta az összecsapást. A játékrészben a Seahawksé volt az utolsó labdabirtoklás, igaz a második negyedben folytathatta a támadását a vendég alakulat.

A második felvonás az előző ellentétje volt, ugyanis a Seahawks elkapta a fonalat, míg a Redskins képtelen volt felpörögni, amely nem meglepő, hiszen Robert Griffin III a sérülése miatt nem tudott beleállni a dobásaiba, ezen felül a játékhívások sem voltak túlságosan jók. Nos, a Seattle az első drive-jában nem tudott touchdownt elérni, viszont Steven Hauschka 32 yardos mezőnygóljával 14-3-ra módosította az állást. Érdekeség, hogy Hauschka rosszul támasztott ki, így megsérült a bal bokája. A Redskins számára majdnem rémálomszerűen kezdődött a negyed, ugyanis Griffint földre tudták vinni, nem mellesleg kiütötték a kezéből a labdát, amelyet Chris Chester szerzett vissza. Ennek ellenére punttal fejezte be a drive-ját a Redskins.

""

A Seahawks egy remek támadást vezetett, igaz a negyedik playben Wilson elvesztette a labdát, de az irányító szerencséjére, Marshawn Lynch visszaszerezte azt. A labdabirtoklás végén a vendégek QB-je egy 4 yardos touchdown passzt adott Michael Robinsonnak. Az extra pont után, még a hazai együttes vezetett 14-10-re. A Redskins támadása nem tartott sokáig, ugyanis RG3 eladta a labdát. Az interceptiont Earl Thomas jegyezte. A negyed utolsó drive-jában a Seahawks ismét pontokat szerzett. Hauschka 29 yardról rúgta be a field goal kísérletét, így az első két negyed után 14-13-ra vezetett a hazai csapat.

A második félidőt a Seattle Seahawks kezdte. A washingtoni együttes remek játékhívásokkal eljutott a hazaiak 1 yardos vonaláig, majd következett egy hatalmas hiba. Marshawn Lynch próbálta meg bejuttatni a labdát a Redskins célterületébe, de a futó kezéből Barry Cofield kitudta fejelni a játékszert, amelyet a fővárosi csapat játékosa, Jarvis Jenkins kaparintott meg. A Redskins közel öt percig birtokolta a labdát, de a saját térfelét sem tudta átlépni. A vendég együttest egy kicsit megtörte a labdavesztés, ugyanis a következő támadásában nagyon akadozott a játéka. Robert Griffin III továbbra is csak szenvedett a pályán, így a Redskins sem tudott komoly eredményeket felmutatni támadásban.  A hazai alakulat 1:20 perc után puntra kényszerült. A játékrész utolsó támadását a Seahawks vezethette. A vendégek a negyedik 15 percben folytathatták a drive-jukat.

""

A Seahawks ezúttal sem tudott pontokat szerezni, nem mellesleg a labdabirtoklás során Reed Doughty földre tudta vinni a vendégek irányítóját. RG3 térdsérülése miatt egyáltalán nem tudott futni és már a passzoknál is komoly gondok voltak, ennek ellenére Mike Shanahan nem cserélte le őt. A Redskins egy pocsék támadás végén puntra kényszerült, de a Seattle ezúttal már büntetett. Marshawn Lynch egy 27 yardos touchdownt futott. Hauschka sérülése miatt a Seahawks egy kétpontosra ment. Mivel Wilson átadása megtalálta Zach Millert, így a vendégek 21-14-re vezettek.

A Redskins számára egy sokkoló drive következett. Egy pocsék snappet próbált megmenteni Robert Griffin III, de a fiatal QB-nak megbicsaklott a sérült térde. RG3 természetesen nem tudta folytatni a találkozót, nem mellesleg a vendégek szerezték meg a labdát. A Seahawks a Redskins 4 yardos vonalánál volt, de ”csak” egy mezőnygólig jutott. Hauschka 22 yardról rúgta be a field goal kísérletét, így a Seattle már 24-14-re vezetett.

A Washingtonban, már Kirk Cousins irányított, igaz ő sem tudott csodát tenni. A Seattle Seahawks lepörgette az órát és 24-14-re nyerte meg a találkozót. A győztes csapat készülhet az Atlanta Falcons elleni főcsoport elődöntőre. Érdekesség, hogy a Seahawks a franchise történelmében csak másodszor nyert idegenben mérkőzést a rájátszásban. Utoljára 1983. december 31-én a Miami Dolphins otthonában tudott nyerni 27-20-ra!

NFL
Rájátszás, Wild Card

"" Washington Redskins – Seattle Seahawks ""

14-24 (14-0, 0-13, 0-0, 0-11)
Robert Griffin III 19/10, 84 passzolt yard, 2 Touchdown átadás, 1 Interception Russell Wilson 26/15, 187 passzolt yard, 1 Touchdown átadás
Alfred Morris 80 futott yard Marshawn Lynch 132 futott yard, 1 Touchdown
Pierre Garcon 50 elkapott yard Zach Miller 48 elkapott yard
Reed Doughty 12 szerelés, 2 sack Bobby Wagner 9 szerelés