Amerikai sportok

NFL: a 49ers heroikus küzdelem után jutott be a Super Bowlba!

""

Az NFC döntőjébe a főcsoport két legjobb csapata jutott be, azaz az Atlanta Falcons és a San Francisco 49ers játszott egymás ellen. Az összecsapást a georgiai városban rendezték meg, hiszen a Falcons volt az első kiemelt. A mérkőzést a hazai csapat kezdhette. Matt Ryanék mint kés a vajon, úgy mentek át a betonkemény védelméről híres, 49erön. Az irányítónak több hosszú passza is volt, nem mellesleg egy 47 yardos touchdown átadást is jegyzett. A hatpontos elkapást Julio Jones jegyezte. Matt Bryant sikeres extra pont kísérlete után a Falcons 7-0-ra vezetett.

A 49ers támadósora valamivel kevesebb, mint két percig volt fent a pályán, ezalatt csak 3 yardot tudott előre haladni. Andy Lee remek puntja miatt az Atlanta a saját 18 yardos vonaláról kezdhette meg a következő támadását. A hazaiak 6:23 percig birtokolták a labdát, nem mellesleg növelni tudták az előnyüket. Bryant 35 yardról nem hibázta el a mezőnygól kísérletét, így a 49ers hátránya 10 pontra nőtt.

A Frisco támadói továbbra is csak szenvedtek az Atlanta védelme ellen, sőt Corey Peters földre tudta vinni Colin Kaepernicket, így a 49ers mínusz 3 yarddal fejezte be a drive-ját. A negyed utolsó támadását a Falcons vezethette. Ryanék a második felvonásban folytathatták a labdabirtoklásukat, amelyben remekül keverték a passz-, illetve futójátékokat.

""

A Falcons parádésan kezdte a második negyedet, ugyanis Ryan egy 20 yardos TD passzt adott Jones-nak, akit nem tudtak levédekezni a 49ers védői. Bryant extra pontja után a hazaiak 17-0-ra vezettek. Jim Harbaughék rájöttek arra, hogy Kaepernick nem tud futni a Falcons ellen, így az irányító ”rákényszerült” a passzolásra, amely komoly gondot okozott a hazaiak védelmében.

A Frisco az első drive-jából rögtön pontokat tudott szerezni. Az egykori egyetemi futballsztár, Lamichael James futott egy 15 yardos touchdownt. David Akers extra pontjával a 49ers 17-7-re módosította az állást. Az Atlanta támadóit megfogták a Frisco pontjai, ugyanis Ryanék még a saját térfelüket sem tudták átlépni a drive-jukban. A vendégek Kaepernick passzaival operáltak, amely teljesen megzavarta a hazaiakat.

A közel öt perces labdabirtoklás végén Kaepernick egy 4 yardos TD passzt adott Vernon Davisnek. Fontos megemlíteni, hogy Stephen Nicholas-nak (Falcons) volt egy 15 yardos büntetése a drive-ban. A félidő végén a Falcons következhetett. A hazaiak összekapták magukat és egy touchdownnal 10 pontra növelték az előnyüket. Ryan ezúttal Tony Gonzalez-nek adott egy hatpontos passzt. Az első félidő után 24-14-re vezetett a Falcons.

""

A második félidőt a San Francisco 49ers kezdte. A vendégek előszedték a cilinderből Randy Mosst, akinek több fontos elkapása is volt a drive-ban, amelynek végén Frank Gore jegyzett egy 5 yardos futott touchdownt. Akers extra pontjával a kaliforniai együttes felzárkózott 3 pontra! Az Atlanta Falcons számára rémálomszerűen kezdődött a harmadik negyed, ugyanis Matt Ryan eladta a labdát. Az interceptiont Chris Culliver jegyezte. A Falcons védelme kijavította az irányító hibáját, ugyanis Jonathan Babineauxék field goal távolságon tartották a 49erst.

Akers kísérlete azonban a kapufán csattant, így megmaradt a hazaiak 3 pontos előnye. A georgiai alakulatnak a második támadása is drámai véget ért, pedig remekül haladtak előre a hazaiak (8 play, 44 yard, 4:49 perc). Nos, a drive végén Ryan nem tudta megfogni a snap után a labdát. Az irányító megpróbálta visszaszerezni a játékszert, de Aldon Smith megakadályozta ebben. A negyed végére a 49ers eljutott a Falcons 45 yardos vonaláig, igaz ehhez kellett Cliff Matthews (Atlanta) 15 yardos büntetése is. A drive-ot az utolsó játékrészben folytathatta a San Francisco.

Az utolsó negyed elején a 49ers eljutott a hazaiak 5 yardos vonaláig, majd Kaepernick Michael Crabtree-hez passzolt. A vendégek játékosának a kezéből, azonban kiütötte a labdát Dunta Robinson. A szabad labdát Stephen Nicholas szedte össze, így a Falcons következhetett. A San Francisco védelme, azonban megállította a hazaiakat. A kaliforniai csapat egy remek támadást vezetett, amelyek végén Frank Gore megfutotta a második touchdown-ját a mérkőzésen. Akers extra pontjával a 49ers 28-24-re vezetett.

""

A Falcons több mint 7 percig tartotta magánál a labdát, de nem tudtak pontokat szerezni. Érdekesség, hogy Harry Douglas-nek volt egy kérdéses elkapása, amelyre még a piros zászlót is bedobta Harbaugh. A videó bíró végül a főedző ellen döntött, így az Atlanta folytathatta a támadását. A drive végén a hazaiak megpróbáltak egy negyedik és 4 yardos playt véghezvinni, de Ryan passza nem volt jó Roddy Whitenak. Fontos megemlíteni, hogy a QB bal keze egy szerelés következtében megsérült. Ryan ugyan jobbkezes, de látszott rajta, hogy zavarja a sérülése.

A 49ers a mérkőzés végén, még visszaadta a játékszert a hazaiaknak, de az Atlanta nem tudott csodát tenni, így a San Francisco 28-24-re nyerte meg a főcsoportdöntőt. A 49ers hatodik alkalommal jutott be a Super Bowl-ba, ahol legutóbb az 1994-es szezonban szerepelt, akkor a kaliforniai alakulat legyőzte a San Diego Chargerst. A George Halas Trophy-t tehát a San Francisco 49ers nyerte meg, de vajon melyik csapat lesz az AFC bajnoka?

NFL
NFC Főcsoportdöntő

"" Atlanta Falcons – San Francisco 49ers ""

24-28 (10-0, 14-14, 0-7, 0-7)
Matt Ryan 42/30, 396 passzolt yard, 3 Touchdown átadás, 1 Interception Colin Kaepernick 21/16, 233 passzolt yard, 1 Touchdown átadás
Jacquizz Rodgers 35 futott yard Frank Gore 90 futott yard, 2 Touchdown
Julio Jones 182 elkapott yard, 2 Touchdown Vernon Davis 106 elkapott yard, 1 Touchdown
Dunta Robinson 5 szerelés, 1 forced fumble Patrick Willis 8 szerelés