Nemzetközi labdarúgás

Neymar kirúgatná az edzőjét, jövőre pedig hazatérne

A nyáron Neymar is elhagyta a PSG-t, Messivel ellentétben ő elfogadta a szaúdiak ajánlatát, az Al Hilal együtteséhez csatlakozott, ám egyelőre nem igazán brillírozik.

A legfrissebb sajtóhírek szerint a brazil futballista összeveszett az Al-Hilal edzőjével, Jorge Jesusszal, valamintarra kérte a klub illetékeseit, hogy menesszék a portugál trénert.

Történt ugyanis, hogy játékos és az edző között között heves vita alakult ki az üzbég Navbahor Namangan elleni ázsiai Bajnokok Ligája-mérkőzés után. Az Al-Hilal csak 1-1-es döntetlent ért el hazai pályán, Neymar pedig sárga lapot kapott, és nem használta ki az emberelőnyös helyzetet, ami nem nyerte el a mester tetszését.

Jorge Jesus azonnal kemény szavakkal illette Neymart, aki a Sport Italia szerint nem maradt adós a viszontválasszal. Nyelvi gondjaik nem voltak, az „eszmecsere” portugálul zajlott. Ráadásul a brazil labdarúgó kérte a klub illetékeseit, hogy menesszék az edzőt, de ilyen döntés egyelőre nem született.

A katalán "Sport" szerint azonban Neymar már más lépéseket is tett. Az eset után az Al-Hilal futballistájánál betelt a pohár, távozni akar.

„Neymar a következő szezon végén vissza akar térni a Santoshoz, hogy megfelelően felkészülhessen a következő világbajnokságra” – állítja a brazil újságíró, Ademir Quintino. meglepte ezzel kapcsolatos vallomásával. Információi szerint a játékos egy évre kötelezte el magát a klubjához, nem pedig négyre, így jövőre visszatérhet a Santoshoz, hogy a világbajnokságra ott építse fel magát.

Neymar tíz éve hagyta el a Santost a Barcelona kedvéért, ahonnan 2017-ben Párizsba igazolt.

Borítókép: Francois Nel/Getty Images