Nemzetközi labdarúgás

Neymar hihetetlen szerződése is kiszivárgott

Azt már korábban megtudtuk, hogy Luis Suárez pontosan mennyiért váltott klubot, a sajtóban megjelentnél kisebb összeget tehetett zsebre a Liverpool.
 
Az Aranylabda-szavazás harmadik helyén végzett Neymar szerződése körül több ellentmondás is napvilágot látott már. A korábban a Real Madrid által is megkörnyékezett támadó egykori klubja, a Santos továbbra is jogi vitában van az állammal a transzfer pontos összege miatt.
 
""
 
 
Nyáron komoly dolgok történhetnek, Neymar szerződése 2018-ig érvényes a Barcánál, de ha nem hosszabbítanak vele, könnyen lehet, hogy még idén távozik, egyes pletykák szerint az sem kizárt, hogy a brazil menedzsmentje is benne van az adatok kiszivárogtatásában.
 
A 2013 júniusában kötött szerződés összesen 13 oldalas. A Barca részéről Josep Maria Bartomeu és Sandro Rosell – a korábbi és a jelenlegi klubelnök írta alá. A túloldalról Neymar és édesapja az aláíró.
 
A szerződés kimondja, hogy nem volt előszerződés, és minden korábbi megállapodást meg kell szüntetnie legkésőbb 10 napon belül. Neymar 8,5 millió eurót kapott az aláírásáért, idényenként pedig öt milliót tehet zsebre fizetésként. 
 
Ugyanakkor rengeteg záradék van a kontraktusban, ami alaposan megemeli a bérét.
 
A szerződés többek között kimondja, hogy minimum 49,5 millió eurót kell keresnie a szerződése lejártáig. 
 
Érdekességek:
 
  • Amennyiben Neymar a meccsek 60 százalékán pályára lép, (egy meccs minimum 45 perc), egymillió euró jár neki.
  • Minden BL-indulás 637 500 eurót jelent neki, de csak a csoportkörös indulás, a BL-selejtező nem.
  • A BL csoportköréből való továbblépés további 425 000 eurót jelent.
  • A további bónuszok: bajnoki cím – 637 500 euró, Bajnokok Ligája – 850 000 euró, Király-kupa – 850 000 euró
  • A fenti összegeket akkor kapja meg, ha a meccseknek minimum a felén pályára lép.
  • Egy Aranylabda 425 000 eurót jelentene a klubjától.
  • Ja, és Nemyar kivásárlási ára 190 millió euró!