Nemzetközi labdarúgás

Neymar apja dühöng: Miért kell sérülés ahhoz, hogy döntést hozzanak?

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Neymar súlyosnak tűnő sérülést szenvedett az Olympic Lyon elleni találkozón. Szerencsére az első vizsgálatok szerint, mégsem annyira komoly a dolog, mint amennyire a felvételek alapján tűnt, de így sem lehet szó nélkül elmenni Thiago Mendes piros lapot érő belépője mellett. Így van ezzel Neymar édesapja is, aki Instagramján adott hangot nemtetszésének.

Aaa, a fenébe… Meddig? – kezdi bejegyzését a PSG sztárjának édesapja.

"Annyiszor beszéltünk már róla, annyiszor emlegettük, mennyire felesleges az erőszak! Miért nem gátolhatnánk meg a legelején az ilyen történéseket? Miért kell megvárni, a hetedik, a nyolcadik vagy a kilencedik szabálytalanságot?"

Miért kell a VAR ahhoz, hogy lássuk kiállításról van szó? Valakinek meg kell sérülnie ahhoz, hogy meghozzák a döntést?

 

A játékos felelőtlen és erőszakos volt. Olyan mozdulatot alkalmazott, amivel úgy keresztezte a másik fizikai terét, hogy az védtelenné vált. Neymar az egész meccs folyamán különböző erőszakos szabálytalanságok áldozata volt, és nem tettek semmit.

"Ezekkel a döntésekkel ösztönözzük az ilyen típusú játékosokat és táptalajt adunk ezeknek az attitűdöknek. Ha hagyják, hogy az ilyesmi folytatódjon, akkor nagyon sokat veszít majd a futball."

Mennyi ideig lesznek még az áldozatok a hibásak? Minden azon múlik, miként irányítják a mérkőzést. Lenne lehetőségük megvédeniük a játékosokat… ááá… – fejtette ki véleményét a szabálytalansággal és a bírói döntésekkel kapcsolatban.

Mit tehetünk? Remélem Isten vigyáz rád! – zárta mondandóját.

Az első vizsgálatok után Neymar is posztolt. Bejegyzésében azt írta, lehetett volna rosszabb is, de Isten ismét megmentett egy komolyabb bajtól.
Hozzátette a sérülésekor azért kiáltott akkorát, mert egyszerre dolgozott benne a félelem és a kétségbeesés, hiszen felelevenedtek benne a műtétekkel és mankózással töltött órák.

Borítókép: Aurelien Meunier – PSG/PSG via Getty Images