Magyar foci

Névszavazás az új nemzeti stadionról

""

A kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, jelenleg azokat az ötletpályázatokat várják, amelyek a stadion megközelíthetőségéről, parkolási lehetőségekről, illetve az ezekhez kapcsolódó szempontokról szólnak. Ennek lezárása után írják ki a tervpályázatot, s 2013 végén megtörténik a kivitelező kiválasztása. 

"A nemzetközi tapasztalok szerint egy ilyen stadion 24-28 hónap alatt épül fel, de mi úgy tervezzük, hogy rövidebb idő alatt kész leszünk, így 2016 elején megtörténhet az átadás." – fogalmazott Vígh.

A kormánybiztos elmondta: a jelenlegi Puskás Ferenc Stadion állapotfelmérésével kapcsolatos szerződés aláírás előtt áll, ha ez megtörténik, szakemberek vizsgálják majd meg az egyelőre lezárt felső karéjt, amelyet a tervek szerint felújítanának. Hozzátette: a tervek szerint az idén a középső szakasz renoválása elkészül, s a magyar labdarúgó-válogatott az őszi világbajnoki selejtezőket már több mint 42 ezer néző előtt játszhatja.

A szombaton sorra kerülő Múzeumok Éjszakája programsorozathoz ezúttal a Puskás Ferenc Stadion is csatlakozik, a Stadion története című kiállítás délelőtt 10 órától lesz látogatható. Délután 5-től a stadion gyepén is lesznek programok, többek között pályára lép az atlantai olimpián szerepelt magyar futballválogatott.