Magyar foci

Nevetséges, de van esélyünk továbbjutni a vb-pótselejtezőre – előzetes

Ahhoz, hogy a magyar labdarúgó-válogatott a keddi utolsó fordulóban megszerezhesse a pótselejtezőt érő második helyet a 2014-es, brazíliai világbajnokság európai selejtezősorozatának D csoportjában, Andorra legyőzése mellett szüksége van a román és a török csapat hibázására is.

""

Amennyiben mindkét rivális kikap, akkor az Egervári Sándor szövetségi kapitány lemondása után ideiglenesen Csábi József által irányított magyarok számára a győzelem már önmagában a visszaelőzést jelentené.

Mivel azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol, ha a románok hazai pályán döntetlent érnek el Észtország ellen, miközben a törökök Isztambulban alulmaradnak a legutóbb vb-ezüstérmes és biztos csoportgyőztesként már vb-résztvevő hollandokkal szemben, akkor a magyar válogatottnak legalább hat góllal kellene nyernie a pireneusi miniállam együttese ellen. Ha a románok mellett a törökök is egy pontot szereznek kedden, akkor tízgólos magyar sikerre lenne szükség a második helyhez.

Viszont ha akár Románia, akár Törökország győz – s az eddigi eredmények, illetve az erőviszonyok alapján előbbinek erre minden esélye megvan -, akkor Magyarország ismét, mint 1986 óta mindig, távol marad a világbajnokságtól.

""

Az európai selejtezősorozat kiírása értelmében a második hely nem ér automatikusan pótselejtezőt, mivel a kilenc csoportból a leggyengébb második nem szerepelhet a novemberi pótkvalifikáción. Ez a veszély azonban nem igazán fenyegetné a magyarokat.

Az már eldőlt, hogy a magyarok a második helyezettek különtabellájába 11 pontot vinnének, mivel a csoport hatodik helyezettje elleni eredmények nem számítanak, azaz Andorrával szemben már nem gyarapíthatják e tekintetben a pontjaikat. A 11 pont viszont szinte biztosan elég lenne a pótselejtezőhöz, mivel a B csoportban az olaszok mögötti második helyért harcoló négy csapatból a bolgár és a dán legfeljebb tíz, míg a cseh kilenc pontot vihetne magával.

A jelenleg negyedik örmények ugyan még elérhetik a 12 pontot, de ehhez egyrészt Olaszországban kellene nyerniük, másrészt még a győzelemmel is csak minimális esélyük lenne a második helyre, tekintve, hogy a dánok Máltát fogadják, s ha a papírforma szerint diadalmaskodnak, akkor az örmény vb-remények elszállnak.

 LABDARÚGÁS
Az európai vb-selejtezők D csoportjának keddi programja:
Románia-Észtország, Bukarest 20.00
Törökország-Hollandia, Isztambul 20.00
Magyarország-Andorra, Budapest 20.00
 A csoport állása:
1. Hollandia 9 8 1 – 32- 5 25 pont – már kijutott
2. Törökország 9 5 1 3 16- 7 16
3. Románia 9 5 1 3 17-12 16
4. Magyarország 9 4 2 3 19-20 14
5. Észtország 9 2 1 6 6-18 7
6. Andorra 9 – – 8 0-28 0

Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.