Sallai góljával vezettünk, amire Stones válaszolt

A magyar csapat szervezetten játszott az első félidőben.


A magyar labdarúgó válogatott a vb selejtező sorozat nyolcadik fordulójában a Wembley-ben, Angliában lépett pályára. 

A mérkőzésen mintegy 70000 ember volt kint a helyszínen. Köztük sok magyar szurkoló is. 

A találkozó első helyzetére a nyolcadik percig kellett várni. Shaw adta be középre a labdát, Nagy Zsolt mentett nagyot.

Két perccel később egy beadás után Kane fejelt, de előtte már szabálytalankodott, így szabadrúgással jött a magyar válogatott. 

Az első negyedóra végén Szoboszlai beadását követően Sallai lőtt kapu fölé. 

A magyar csapat bátran játszott az első 20 percben, de egyelőre, sem Gulácsinak, sem Pickfordnak nem volt védenivalója. 

Két perccel később Shaw rúgta fejbe Negot, a tizenhatoson belül. 

A jogos tizenegyest Sallai értékesítette, így a 25. percben Anglia-Magyarország 0-1 




Kettő perccel később Kane-el szabálytalankodott Lang, de a spanyol bíró ezúttal nem ítélt semmit.

A 35. percben egy szögletet követően tisztázott a magyar védelem. 

Egy perccel később egy szabadrúgást követően az érkező Stones lőtt közelről a kapuba, így Anglia-Magyarország 1-1

 

A gól után tovább támadt Gareth Southgate együttese, az utolsó öt percben újabb szabadrúgáshoz jutott az angol válogatott. 

Az utolsó percben Sterling fejelt kapura, Gulácsi bravúrral védett, a kipattanót ő lőtte mellé. 

Az első félidőben így Anglia-Magyarország 1-1 

Borítókép: Tóth Zsombor/ Sport365

Videók