Így fogadták az argentin válogatott tagjait hazzájukban

Igazi örömünnep kezdődött a Buenos Aires-i reptéren.


Bár Buenos Aires-ben hivatalosan december 20-án délután ünneplik meg a világbajnokságról hazatérő játékosokat, az örömünnep már a Buenos Aires-i reptéren elkezdődött.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az argentin válogatott tizenegyespárbajban legyőzte a franciákat, ezzel története során harmadszor szerezte meg a világbajnoki címet. Argentína nagyvárosaiban már a lefújás pillanatában ezrek vonultak az utcára, a lelkesedés pedig azóta sem hagyott alább. A játékosokat szállító gépet több ezren várták, az emlékezetes pillanatokról pedig felvétel is készült.


A videókon jól látszik, hogy a csapat gépéről először a hétszeres aranylabdás Lionel Messi szállt le elsőként, őt a szövetség elnöke, Chiqui Tapia majd a szövetségi kapitány, Lionel Scaloni követte. Messi nyakában ott lógott a világbajnoki aranyérem, kezében pedig a trófeát vitte.

A leszállást követően a játékosok egy nyitott tetejű buszra szálltak, amely a szövetség központjába vitte őket. A buszt szurkolók ezrei kísérték, miközben győzelmi dalokat énekeltek.


A játékosok néhány óra pihenés után hosszú turnéra indulnak majd a városban, a következő útvonalon: Ezeiza - Autopista Ricchieri - Dellepiane - Autopista 25 de Mayo - Avenida 9 de Julio - Avenida del Libertador - Avenida Figueroa Alcorta - Libertador - Avenida General Paz – Ricchieri.

Borítókép: GettyImages

Videók