Észak-Korea kiszáll a vb-ért folyó harcból

Nem gondolták meg magukat a visszalépést illetően.


 Az Ázsiai Labdarúgó Szövetség (AFC) bejelentette, a Koreai NDK együttese visszalépett a júniusi világbajnoki selejtezőtornától.

A észak-koreaiak korábban a tokiói olimpiai játékoktól is visszaléptek a koronavírus-járvány miatt. A selejtezősorozat H csoportjának mérkőzéseit a Koreai Köztársaságban rendezik, a kommunista északi ország vezetése azonban a hónap elején jelezte, nem áll szándékában elengedni a labdarúgókat a kvalifikációs tornára.

A visszalépés előtt a KNDK csapata negyedik helyen állt a csoportban, ugyanannyi ponttal, mint egy mérkőzéssel kevesebbet játszott déli szomszédja.

Többszöri halasztások után május elején az AFC a résztvevő országokkal közösen úgy döntött, hogy a vb-selejtezők második szakaszából hátralévő mérkőzéseket egy-egy központi helyszínen bonyolítják le. A Koreai Köztársaságban a házigazdán kívül a csoportelső Türkmenisztán, valamint Libanon és Sri Lanka szerepel még.

Borítókép:Allsport Co./Getty Images

Videók