Nemzetközi labdarúgás

Deschamps: „Argentína vb-döntőt játszott, mi pedig nem…”

 Didier Deschamps, a francia válogatott szövetségi kapitánya az elbukott vb-döntőt követően nem mentegetőzött, elismerte, hogy Messiék a meccs nagy részében felülmúlták őket.

„Energiában és agresszivitásban felülmúltak minket, de mindennek ellenére visszajöttünk a semmiből! Ez a foci, még az utolsó pillanatban is volt meccslabdánk. Gratulálok Argentínának.”

„Nagyon minőségi játékot nyújtottak, nem fogok hazudni. Több okból kifolyólag sem éreztük jól magunkat a pályán, ez a fiatalok belépésével változott.”

„Ha a végén 3-0-ra kapunk ki, egy szavunk se lehetett volna. Egy órán keresztül nem csináltunk szinte semmit. Ezek után viszont a semmiből jöttünk vissza, így még nehezebb megemészteni az egészet.”

Deschamps-t kérdezték a jövőjével kapcsolatban is, erre azonban nem volt hajlandó válaszolni. A csapat körül tomboló vírust pedig elintézte annyival, hogy nem fog kifogásokat keresni.

„Nem Giroud vagy Dembélé a a hibás, sokat tettek azért, hogy idáig eljutottunk, viszont ma nem voltak jók. Változtattunk, mert szükség volt rá. Az volt a benyomásom, hogy Argentína – velünk ellentétben – tényleg világbajnoki döntőt játszott.”

Elárulta azt is, hogy Mbappé ugyanolyan csalódottan vette tudomásul a vereséget, mint csapattársai, hiába nyújtotta a tornán az egyik legjobb egyéni teljesítményt.

Didier Deschamps keeps all options open for his future: “I have a meeting with the FA president at the beginning of the year. I will discuss with him”. #Qatar2022

“I would have said the same if we had won, it takes time”. pic.twitter.com/0wtsMiBvPq

— Fabrizio Romano (@FabrizioRomano) December 18, 2022

Fotó: Marvin Ibo Guengoer – GES Sportfoto/Getty Images