„Visca el Barca” – így búcsúzott Xavi

A Barcelona legendája elköszönt a csapattól és a szurkolóktól.


„Barátaim, vasárnap véget ér a történetem a Barcelona padján. Nem könnyű elhagyni életed csapatát, de büszke vagyok, hogy két és fél évig vezetőedzője lehettem az együttesnek, ami olyan számomra, mint a második családom.” – kezdte a mester.

„Szeretném megköszönni a szurkolóknak a támogatást és ragaszkodást, mindig az én oldalamon álltak, és néha úgy szurkoltak nekem, mint mikor még futballoztam." – folytatta Xavi.

„Vasárnaptól eggyel több szurkoló lesz a stadionban, legyen az a Lluís Companys, vagy majd az Új Camp Nou, ott leszek a nézőtéren, mert már azelőtt Barca-szurkoló voltam, mielőtt játékosa, vagy edzője lehettem a csapatnak és a lehető legjobbat akarom életem klubjának.”

„Köszönöm a fantasztikus stábnak és a játékosoknak, akikkel együtt dolgozhattam, nekik köszönhetően elértük a kitűzött célokat, megkoronázva a tavalyi bajnoki címmel és a Szuperkupával. Bár az idei szezon nem úgy alakult, ahogy terveztük, több új játékost sikerült beépíteni a csapatba az akadémiáról, ami inspiráló lehet a szurkolóinknak.” – tette hozzá.

„Mindenkinek köszönöm – a szurkolóknak, a stábnak, a játékosoknak, a klub dolgozóinak, az elnöknek, az igazgatóknak, a média dolgozóinak – akikkel megoszthattam ezt a két és fél éves utazást.”

„Minden jót kívánok a csapatnak, amely örökre a szívemben marad. Visca el Barca!” – búcsúzott Xavi.

(Borítókép: X)

Videók