Tovább nőnek a Real Madrid problémái

Nem elég, hogy az utolsó pillanatban bukták el a győzelmet, de több kulcsjátékosuk is sérülten hagyta el a pályát.


Ismét aggódhatnak a Real Madridnál, mivel újabb aggályok merültek fel a csapat kondícióját illetően, ráadásul a városi rivális Atletico Madrid elleni az utolsó pillanatokban elbukott győzelem sem ad semmi okot az örömre.

A 93-dik percben bekapott egyenlítő gól és a biztos három pont elbukása mellé újabb sérülésproblémák is társultak.

Antonio Rüdiger nem épült fel időben a combzúzódásából, hogy ott lehessen a mérkőzésen, míg Vinícius Junior a bemelegítés során sérült le, fejtörést okozva Carlo Ancelotti számára. A brazilnak nyaki húzódása van, ami miatt ideje korán kiszállt a kezdőből, így a Real Madrid Brahim Diazzal a támadósorban kezdett, aki végül a meccs embere is lett.

A mérkőzés végén a francia középpályás, Eduardo Camavinga is sántikálva ment az öltöző irányába, Carlo Ancelotti tudta nélkül. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón rákérdeztek erre, és a sajtónak meg kellett kérdeznie, hogy pontosan mi a bajuk, amire az olaszt szakember azt válaszolta, hogy „nem mondtak nekem semmit, de úgy tűnik, hogy egy ütést kapot" - írja a Marca.

Állítólag Camavinga a térdét fogta, miközben az orvosi stáb kíséretében hagyta el a pályát.

Ha valóban csak egy ütés okozta sérülésről van szó, akkor jó esély van arra, hogy a zúzódás időben elmúlik a Real Madrid jövő szombati, Girona elleni csúcsrangadójára.

Ha ennél többről van szó, akkor mind a gironai összecsapás, mind az RB Leipzig elleni Bajnokok Ligája mérkőzés kérdésessé válhat a sokoldalú francia játékos számára. Aurelien Tchouameni közben visszatérhet az eltiltásából, Rüdiger pedig teljesen felépül, és addigra Vinícius is valószínűleg bevethető lesz már.

Borítókép: Diego Souto/Getty Images

Videók