Több mint félmilliárd eurót kell kifizetnie a Barcelonának 2028-ig

Nagyon komoly anyagi nehézségek előtt a katalán együttes.


A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Barcelona háza táján másról sem szólnak olykor a hírek az elmúlt másfél évben, csak hogy milyen anyagi lehetőségeik vannak vagy lesznek és, hogy mennyi tartozása van a katalán együttesnek. A Diari ARA érteséülései szerint a Barcának 1300 millió eurót kell visszafizetnie a hitelekből 2032 előtt, ebből ráadásul 613 milliót még 2028-ig, vagyis négy éven belül, ami alaposan leszűkíti a lehetőségeiket a csapat erősítését illetően.

Xavi nemrégiben pont arról beszélt egy sajtótájékoztatón, hogy a csapat szurkolóinak el kell fogadniuk, hogy nem olyan jelenleg a helyzet, mint 20 éve, a Real Madrid ellépett tőlük és a rendelkezésre álló anyagiak alaposan leszűkíti a mozgásterüket az átigazolási piacon. Ezen szavakra a klub elnöke, Joan Laporta alaposan berágott, szerinte nyilvánosan alázta meg az együttest, s most már ott tartanak, hogy akár a szezon végén távozhat a 44 éves szakember, pedig néhány héttel ezelőtt még pont abban állapodtak meg, hogy a katalán vezetőedző kitölti szerződését a gránátvörös-kékeknél.

A legfrisebb hírek szerint a Bayern München és a német válogatott korábbi kapitánya, Hansi Flick lehet az utódja. A Barcelona első emberét viszont jobban aggaszthatja ettől, hogy a spanyol adóhivatal vizsgálja Laporta granciáját, amit vállalt a fizetés ütemezésére.

A katalán együttes helyzetét továbbá nem könnyíti meg, hogy épp komoly renováláson megy át stadionjuk, a Camp Nou, amely előrejelzések szerint 2026 nyarára újulhat meg teljesen, de a tervezett 2024-es novemberi limitált nézőszámú visszatérés sem fog összejönni, sokkal inkább 2025 tavaszára tehető ez. Nyilván ez a jegy- és bérleteladások kimaradását is jelenti, hiszen az Olimpiai Stadion messze nem rendelkezik olyan befogadóképességgel, mint az eredeti otthonuk, ráadásul egy stadionfelújítás folyamatos anyagi ráfordításokat jelent. Így jó eséllyel a Barcelonának költségcsökkentésekre lesz szüksége és kénytelen lesz a nyáron megválni egy-két nagyobb játékosától, hogy pénzt termeljen, amit így vagy úgy visszaforgathat átigazolásokba.

A spanyol portál szerint az ütemezési terv a Barcánál 2028 és 2032 között összesen közel 1,4 milliárd eurót kell kifizetnie. A felújított Camp Nou a becslések szerint majd várhatóan évi 346 millió eurós bevételt hoz a konyhára, de ebből csak 100 millió euró landol ténylegesen a klubnál, a fennmaradó összeg a befektetési alapba kerül. 

(Borítókép: X / FC Barcelona)

Videók