Sergio Ramos rejtett, csípős megjegyzést tett csapattársára

Fájó búcsú a nemzetközi kupáktól.


 Kedd este eldőlt, hogy a Sevilla biztosan nem játszik majd kupadöntőt idén, ugyanis a Lens-től is kikaptak, így negyedikként kiestek a BL-ből.

Igazán azonban az lehet a fájó a csapatnak, hogy a hat csoportmeccsen mindössze 2 pontot szereztek, ezzel gyakorlatilag nem kiestek, hanem kizuhantak a BL-ből.

A csapat nagy része, köztük Sergio Ramos is nehezen emésztette meg a kiesést, ennek pedig hangot is adott a védő.

A spanyol veteránt már most igazi vezéregyéniségnek tartják a klubon belül, erre pedig azzal is ráerősített, hogy nem félt megjegyzést tenni csapattársára, aki szerinte nem volt megfelelően motivált.

„15 játékossal jöttünk ide, köztük nyolc saját nevelésű. Ők megmutatták, hogy merik azt játszani, amit kell. Tiszta a lelkiismeretünk, mert mi mindent megtettünk a pályán.”

A Marca megtudta, hogy csapaton belül egyre többen neheztelnek Joao Jordanra, és Ramos üzenete is neki szólhat. A spanyol combsérüléssel küzd, de a csapaton belül többen is úgy gondolják, hogy akár Ramos, akár Sow ennél nagyobb fájdalmakkal is vállalják a játékot, a csapat érdekében.

Jordan a Marca szerint kikerült a csapaton belüli közösségből, nem tekintik elég elhivatottnak, Ramos pedig erre utalhatott üzenetében.

Fotó: Jean Catuffe/Getty Images

 

Videók