Óriási fordulat a Barca sztárjának helyzetében

Eddig érinthetetlennek tűnt.


Ernesto Valverde vezetőedző zöld utat adott, hogy az FC Barcelona eladhassa Ivan Rakiticet a nyáron. A 'Cadena SER' információi alapján a tréner a horvátra a csapat egyik legfontosabb embereként számított, és ő is volt az egyik legtöbbet használt ember a pályán. Most viszont a megfelelő árért hajlandó elengedni.
 
Egy találkozón Valverde és Bartomeu, a klub elnöke között kedden a lehetséges érkezőkről és távozókról volt szó. Rakiticet, akinek a szerződése 2021-ig tart, és a Camp Nou-ban akar maradni, is nagyra tartja Valverde. Tény, hogy csak akkor megy bele az eladásába, ha világklasszis helyettes érkezik helyette. 
 
A középpályás, aki jelenleg szabadságát tölt, nagy szeletet hasít le a Barca fizetési keretéből, és a klubnál úgy gondoljál, most még jó árat fizetnének érte az érdeklődők. A Premier League és a Serie A lehet a legvalószínűbb állomás a horvát számára, a Manchester United közismerten szeretnék maguknál látni, és már csak a játékost kell meggyőzni, hogy váltani akarjon.
 
A Barca jelenleg körülbelül 100 milliót költhet a nyáron a Pénzügyi Fair Play megkötései miatt, tehát ha ezen felül további erősítést szeretnének, akkor a jelenlegi sztárjaiktól meg kell válniuk.
 
Fotó forrása: Quality Sport Images/Getty Images
 

Videók