Neville nem mond le, de ennél fájdalmasabb estéje még nem volt a futballban

Az ellenfél vezetőedzője, Luis Enrique elmondása szerint sajnálja Neville-t és a Valenciát is, a „Denevérek” szurkolói kezdenek az angol szakember ellen fordulni.


 
Neville összesen háromszor kapta meg a kérdést, hogy lemond-e, de hamar türelmetlenné vált, kérte a következő kérdést.
 
 
„Ez a mai nagyon fájdalmas este volt. Az eredmény és a kapott gólok száma elfogadhatatlan” – mondta Neville. Ilyen súlyos verést egyébként 1928 óta nem kapott a Valencia a kupában.
 
„Nem emlékszem ilyen fájdalmas emlékre a pálya mellől. Pedig volt pár rossz élményem a pályán és menedzserként is. Tizenöt perc alatt háromszor adtuk el a labdát a saját kapunk előtt, természetes, ha ezt egy ilyen ellenfél kíméletlenül megbünteti. 
 
A Valencia-szurkolók nem érdemelték meg ezt, együtt érzek velük, mert ez a klub az övék.”
 
 
Neville-nek ez volt a 15. meccse a Valencia élén, ebből mindössze négyet tudott megnyerni, de a bajnokságban még egyet sem.
 
Eközben Luis Enrique az ellenfél sajnálatáról beszélt, ami talán még megalázóbb lehet a klub játékosainak és szurkolóinak.
 
„A Valencia nagyon nehéz időszakon megy keresztül, ugyanakkor egy csapatnak sem egyszerű ellenünk pályára lépni. Nem megnyugtató a Valencia helyzete, mi sem örülünk neki, hogy ilyen helyzetben vannak, de mi nem tehetünk mást, végezzük a munkánkat. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan kilábalnak ebből a hullámvölgyből” – mondta a Barca trénere.
 
Eközben mintegy 200 szurkoló várta a játékosokat és a szakmai stábot csütörtök reggel Valenciában, mondván, hogy ezek az emberek nem érdemlik meg, hogy a klub színeit viseljék.

Videók