Mino Raiola célja, hogy a nyáron Madridba vigye ügyfelét

Ez még egy érdekes szál lehet a nyáron.


Mino Raiola megannyi sztárjátékos ügynöke, és rendkívül jó kapcsoaltot ápol a Real Madrid csapatával. A legújabb nyilatkozatában pedig azt fejtette ki, hogy a nyári céljai közé tartozik, hogy egyik ügyfelét Madridba vigye. Erling Haaland ki se csomagol Dortmundban? Vagy pont hogy, Paul Pogba költözik el Manchesterből?


Fotó: Stefano Guidi/Getty Images
  
"Egy nagyszerű játékost szeretnék a Real Madridba vinni, és ezt már a nyáron megpróbálom megvalósítani. Ez büszkeséggel töltene el engem és a játékost is, hiszen a Real Madrid egy csodálatos klub" - kezdte mondandóját Mino.



Fotó: Gareth Copley/Getty Images

Paul Pogba

A francia középpályás nagy kedvence a Real vezetőedzőjének, Zinedine Zidane-nak. A klub azonban sosem látott reális esélyt a leigazolására. Többször is tárgyaltak már a felek, azonban megegyezés eddig sosem lett belőle. A Manchester United viszont egyre jobban kirekeszti Pogbát, ami akár gördülékenyebbé teheti a váltást. Pogba szerződése 2021 júniusában jár le, és bizony koránt sem biztos, hogy aláírna egy szerződéshosszabbítást.

"Nem lehet biztosan kijelenteni semmit sem. A klub és a csapat számára is egy fontos személy, viszont Soljksjaer nem igazán számol vele. A Real Madrid érdeklődése pedig egyértelműen egy komoly lehetőség. Meglátjuk mi történik" - nyilatkozta sejtelmesen a francia játékos ügynöke.


Fotó: Erwin Spek/Soccrates/Getty Images

Erling Haaland

Erling Halland is az ügyfele az olasz-holland származású üzletembernek. A norvég csodagyerek egyszerűen berobbant ebben a szezonban, és jelenleg a Borussia Dortmund legígéretesebb tehetsége. Éppen ezért nem szeretnék őt elengedni.

"Senki nem gondolta, hogy a Salzburg után majd Németországban is ilyen jól fog teljesíteni. Nagyon gyorsan alkalmazkodott, lehengerlő teljesítményt nyújt minden porondon. Ettől függetlenül még sokat kell fejlődnie. Erre pedig a Dortmundban kapja meg a legtöbb időt, tehát nem hiszem, hog ezen a nyáron elhagyná Dortmundot" - nyugtatta meg a Borussia szurkolókat Raiola.


Fotó: Claudio Villa/Getty Images

Gianluigi Donnarumma

2021-ben jár le a szerződése az AC Milan csapatánál és a hírek szerint a Chelsea, PSG és a Juventus is igen erősen érdeklődik iránta. E három csapat közül egyedül a Chelsea lenne hajlandó szerződése lejárta előtt pénzt kiadni érte, ami egy 47 millió fontos ajánlat lenne.

A Real Madrid kapushelyzetét Raiola remekül ismeri, hiszen Areola jelenleg is kölcsönben a Királyi Gárdánál szerepel a PSG-től. Egyes értesülések szerint az sem kizárt, hogy Areola végleg Madridba költözzön, mint Thibaut Courtois cseréje.


Fotó: Aurelien Meunier - PSG/PSG via Getty Images

Marco Verratti

Verratti már nem először jutott el arra a szintre, hogy távozzon a francia fővárosi csapattól, de végül a PSG mindig meggyőzte valamivel. A legújabb fejlemény vele kapcsolatban, hogy októberben aláírt egy új ötéves szerződést a klubbal.

A Real Madrid mindig figyelemmel követte az olasz középpályás játékát, ugyanakkor valószínűtlennek tűnik ez a transzfer. Különösen akkor, ha Fede Valverde ilyen teljesítményt nyújt a Királyi Gárdában.


Fotó: Francesco Pecoraro/Getty Images

Lorenzo Insigne

A Napoli kemény szezonja után rengeteg sztár gondolkodik el a váltáson Kalibou Koulibaly-tól Dries Mertens-ig. Insigne azonban nem tartozik közéjük, sőt, hosszú távon tervez Nápolyban maradni.

"Megtiszteltetés a Napoli csapatkapitányi karaszalagját viselni. Szeretném képviselni a szurkolókat, és remélem, hogy ez még sok éven át így maradhat."


Fotó: Giuseppe Cottini/NurPhoto via Getty Images

Zlatan Ibrahimovic

Meghódította Párizst, Milánót, Manchestert, Los Angelest, Amszterdamot, Torinót és természetesen Barcelonát is.

Ibrahimovic esélye arra, hogy a Real Madridban fejezze be a karrierjét igen kevés. Bár az egójával ez egy ikonikus lépés lenne az egyszer biztos.

Forrás: thesun.co.uk
Borítókép: Michael Regan/Getty Images

Videók