Megköszönték Gary Neville munkáját
Gary Neville 16 bajnokin vezette a Valencia együttesét, de mindössze három győzelmet tudott felmutatni.
A Valencia hivatalos oldalán jelentette be az angol szakember menesztését.
„Alapos megfontolás után a klubvezetők a váltás mellett döntöttek, célunk, hogy a lehető legjobb döntést hozzuk a csapat érdekében. Garynek köszönjük a munkát, sok sikert kívánunk neki” – olvasható a spanyol klub közleménye.
A Manchester United korábbi játékosa 2015 decemberében lett a Valencia vezetőedzője, de közben az angol válogatott stábjában is megtartotta munkakörét.
Neville mindössze 14 pontot szerzett 16 bajnokiján, a Valencia pedig már csak hat pontra van a kiesést jelentő helyektől.
A Valencia korábbi segédedzője, Pako Ayestará veszi át a csapat irányítását. Az 53 éves szakember tagja volt annak a stábnak, amit Rafa Benítez vezetett és két bajnoki címet, valamint UEFA-kupa sikert hozott a Valenciának.
Címkék: gary-neville, valencia-cf, la-liga