Magyar szereplő a La Liga elit mezőnyében

Az Év Termékéből fog kortyolgatni a Rafa Benítez vezette Celta Vigo minden játékosa.


Már több mint tíz országban fogyasztják azokat a vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag magyar gyártmányú Viwa vitaminvizeket, amelyek először „hazai pályán” nyerték el a fogyasztók tetszését, majd idén már nemzetközi elismerésben is részesültek. Az Európa több országában piacvezető hazai cég vezetői évek óta a magyar sport elkötelezett szponzorai, most viszont szintet lépve a spanyol labdarúgás első osztályában, a La Liga-ban is támogatói és beszállítói szerepet vállaltak.

79 spanyol városban szavaztak rájuk - a szakma bajnokai lettek

"Ez már húszéves, igazi tradicionális elismerés. Gyakorlatilag így nyíltak ki a kapuk számunkra Spanyolországban, a Celta Vigóval és több spanyol klubbal is leültünk tárgyalni. A csapatok kipróbálták a termékeket, végül az ajánlatok és tárgyalások után a Celta Vigo lett a legjobb választás számunkra. A tárgyalások viszonylag gyorsan, mindössze 1,5 hónap alatt lezajlottak. Alapvetően minden sportot szeretek, azt gondolom, aki élsportra adja a fejét, az előtt minden tiszteletem. Legyen az a Magyar Úszószövetség, akinek hivatalos innivalója vagyunk, vagy legyen az a Curling válogatott, vagy éppen a Celta Vigo. Aki erre teszi fel az életét, az minden tiszteletet megérdemel" - nyilatkozta a Sport365-hu-nak Kaszás Attila, a magyar vállalkozás társtulajdonosa és ügyvezetője.

A látványos spanyolországi térhódítást is meglovagolva úgy döntött a menedzsment, hogy kiszemelnek magunknak egy olyan élvonalbeli labdarúgó csapatot a La Liga-ban – Európa egyik legerősebb bajnokságában – amelyik egyelőre még nem veszi fel a versenyt a Real Madriddal és a Barcelonával, de már képes bravúrokra, mint amilyennek nemrégiben a Valencia elleni 3-1-es győzelem számított.

„A tárgyalások során három szempontot vettünk figyelembe. Egyrészt a Celta Vigo egy több mint száz éves, tradicionális klub, töretlen népszerűséggel és sokak által nézett mérkőzésekkel. Másrészt fontos, hogy a keretet több nemzet alkossa, a Celta Vigo ennek is megfelelt. Ez nekünk üzlet és marketing szempontból is ideális, mert például Görögországban már kaphatóak a termékeink, így a klub játékosával, Douvikas Anastasiossal együtt tudunk dolgozni. Harmadrészt Spanyolországban két olyan sportág létezik, amelyik hatalmas tömegeket mozgat meg: az egyik a futball, a másik a padel, utóbbinál már több éve szponzoráljuk a legnagyobb országos bajnokságokat. Spanyolországban aktívan, heti szinten három és félmillió ember űzi ezt a sportot. Fontos tényező volt számunkra továbbá, hogy a világon legalább harminc helyen működik utánpótlásképzésük, azaz Celta Vigo-létesítmény” – folytatta a cégvezető.

„A csomagról és a hozzá kapcsolódó anyagiakról tárgyaltunk. Először felvázoltuk a kéréseinket: stadion belüli megjelenés, utánpótlás és a nagy stadion vendéglátóegységében a márkaépítés, a termékek használata stb. Mielőtt ez elindult volna, a dietetikusaik bevizsgálták a termékeinket. Ahogy az úszó-, vízilabda- vagy más csapatoknál, mielőtt egy élsportoló megkap egy terméket, komolyabb vizsgálat zajlik: ne tartalmazzon semmi olyat, ami doppingnak minősülhet vagy bármi apróság. Csak egészséges és hasznos terméket vesznek be magukhoz, amik valóban segítik a sportolók életét. Ha ezen tovább lépünk, a következő fázis kvázi olyasmi, mint egy játékosvásárlás: először lezajlik az orvosi vizsgálat, utána jöhet a személyes megbeszélés, végül a tárgyalás. Előnyünk, hogy több országban is jelen vagyunk, ahová tudjuk vinni a Celta hírét, építeni tudjuk a Celta-márkát. Például Görögországban, Romániában, Szerbiában vagy Franciaországban, ami a klubnál nagy érték.”

Cél: Az Európa-liga

A Celta ugyan vasárnap hazai pályán 1-0-ra kikapott az élmezőnybe tartozó Real Sociedad együttesétől és 21 fordulót követően a húszcsapatos liga 16. helyét foglalják el, a klub vezetői így is előrelépésre számítanak. Mi több, arra, hogy az „égszínkékek” három éven belül olyan pozíciót harcolnak ki, ami feljogosítja őket, hogy indulhassanak az Európa-ligában.

„Jelen pillanatban 2026-ig szól a megállapodás, előtte – a júniusi Európa-bajnokságig – zajlik egy próba félszezonunk. A pálya körül a közvetítések során már ott vagyunk, illetve az online kommunikációban is megjelenünk. Ezeket a fotós, videós anyagokat pont most készülünk forgatni, hamarosan Vigóba utazok. A szerződés részét képezik még különféle nyereményjátékok is. A mezen a szezon hátralévő részében nem leszünk, a hivatalos ruhákat már legyártották.”

„Van több innovációs ötletünk, olyan terméket szeretnénk kihozni a porfólióba, ami az aktív életet élők és a sportolók számára is hasznos lehet. Célunk, hogy elinduljunk a nemzetközi pályán, egy új divízión. Termékünk 2013 óta létezik, talán most értük el azt a pontot, amikor egy olyan európai siker kapujában állunk, amelynek megfelelő marketingeszköze lehet például a Celta Vigo vagy a La Liga.”

A Viwa a magyar sportéletben nélkülözhetetlen partnernek számít: hagyományos támogatója a vízilabda-csapatoknak és az Úszószövetségnek, ahogy a kajak-kenusport, valamint kézilabda- és röplabda-csapatok, illetve a para-sportolók felkarolásának is.

Szalay Péter
SzPress Hírszolgálat
Fotó: Celta Vigo Official

 

Videók