Lewandowski elmaradt Ibrahimovic rekordjától

Van, amiben még a svéd játékos tartja a csúcsot a Camp Nou-ban.


Zlatan Ibrahimovic bemutatkozására jóval többen voltak kíváncsiak, mint Robert Lewandowskiéra.

Robert Lewandowski hosszú huzavona végül az FC Barcelonába igazolt ezen a nyáron. A lengyel válogatott a felkészülési meccsek során már pályára lépett a katalán klub színeiben, a hivatalos bemutatására azonban augusztus 5-ig várnia kellett a szurkolóknak. A Barcelona hagyományaihoz híven Lewandowski a Nou Camp-ben mutatkozott be. A játékos a jeles napon mindent megtett azért, hogy lenyűgözze a szurkolókat. Trükkjei közben egy pillanatra megidézte a korábbi közönségkedvenc Ronaldinhót és még néhány katalán szóval is megmutatta tiszteletét a klub iránt.


Bár a bemutatkozása nagyon látványosra és emlékezetesre sikerült, a Zlatan Ibrahimovic által 2009-ben felállított rekordot mégsem sikerült megdöntenie a sztárjátékosnak. A svéd bemutatkozására ugyanis 60 000-en voltak kíváncsiak, míg Lewandowski debütálására 59 026-an látogattak ki, annak ellenére, hogy utóbbi esemény ingyenes volt.

 

A lengyel azonban ezen aligha fog keseregni.

Borítókép: Eric Alonso/Getty Images

Videók