Lewandowski a csapattól külön edzett

Bár ez ezúttal nem biztos, hogy okot adhat a pletykákra


A Barcelona támadója, Robert Lewandowski ugyan már „veteránnak” számít a Barcelonában, de a tűz még nem veszett ki belőle, ahogy ezt a szerdai edzés is megmutatta.

Hiszen a lengyel csatár pontban 11:00-kor lépett ki az edzőpályára, amikor a többiek még sehol sem voltak. Elkezdett egyedül játszani, majd amikor nem történt semmi, a stábtagokra kezdett el lövöldözni messziről.

Ezt folytatta 10 percig, majd kérdőre vonta a edzőket és a vezetőedzőt Xavi Hernandezt, hgy mikor ér véget a diskurzus és kezdődik az érdemi munka.

11:12-kor érkeztek meg a csapattársai és végre megkezdődött az edzés. A katalán lapok szerint ez a jelenet csak ártatlan viccelődés volt, de az elmúlt hetek történéseit látva ez nem biztos, hogy így is van.

Úgy tűnik Lewandowski hozzáállásával továbbra sincsen baj, azonban a fizetésével annál több, hiszen a klubnak a kiadásaiból kellene lefaragnia, hogy igazolni tudjon.

Az is lehet, hogy a tréner és a csatár közti korántsem felhőtlen viszony egy újabb jelét láthatták a sajtó munkatársai szerdán.

(Fotó: futball-espana)

 

Videók