Javier Tebas felszólította Vinciust: rendesen tájékozódnia kellene

A La Liga elnöke a vasárnap este reagált a történtekre, ami sokak számára meglepő lehet.


Billentyűzetet ragadott és kiadta magából gondolatait a vasárnap este történtek kapcsán Vinicius a közösségi oldalán, akit először bőrszíne miatt támadtak a szurkolók verbálisan Valenciában, majd miután ellenfele fojtogatta, őt állították ki.

„Ez nem az első, nem a második és nem is a harmadik alkalom volt. A rasszizmus elfogadott a La Ligában. A szervezők úgy gondolják ez normális, a [Spanyol Futball] Szövetség szintén, és az ellenfelek bíztatnak rá” – írta posztjában a brazil játékos.

„Sajnálom. A bajnokság, ami egykoron Ronaldinho, Ronaldo, Cristiano és Messi nevével volt fémjelzett, ma a rasszistáké.”

Az eset, ami már önmagában is kérdéseket vet fel, meglepő közjátékkal folytatódott Javier Tebas, a La Liga elnökének részéről, ő ugyanis az interneten válaszolt.

 

 

„Megpróbáltuk elmagyarázni önnek, hogy a La Liga miről szól, és mit tud kezdeni rasszizmus esetén, de ön volt az, aki két megbeszélt időpontban sem jelent meg a találkozón. Mielőtt kritizálja és inzultálja a bajnokságot, rendesen tájékozódnia kellene, Vinicius. Ne hagyja magát manipulálni és győződjön meg arról, hogy megérti a közösen elvégzett munkánkat.”

 

 

A liga első embere eddig sem volt túl népszerű alak a topcsapatok életében, és valószínűleg ezt követően sem növekszik az ázsiója. A Real Madrid klasszisát közben egyre több hivatalos személy biztosította támogatásáról, Brazília pedig szinte egy emberként állt mögé.

Borítókép: getty images /  Europa Press News

 

Videók