Játékos úgy még nem örült a kispadnak, mint Militao

Carlo Ancelotti zseniálisat húzott az Levante elleni meccsen.


A Real Madris játékosa a kezdőből ugyan kimadart, de a feladatokból nem.

Carlo Ancelotti együttese már az Espanyol elleni 4-0- győzelemmel bebiztosította a 2022-es bajnoki címet, így örvendhet annak a luxusnak, hogy teljesítménykényszer nélkül léphet pályára. A csapatnak ugyanakkor még fontos jelenése van május 28-án, ahol a Bajnokok Ligája döntőjében a Liverpool vár rá.

A szezonból hátralévő néhány meccset Ancelotti arra is felhasználhatja, hogy minden eddiginél jobban rotálja a csapat játékosait, és pihentesse a kulcsembereit. A klub Levante elleni meccsén Eder Militao kapott pihenőt, helyére pedig Jesus Vallejo került a kezdőbe.
Militaot ugyanakkor nem hagyta feladat nélkül a mester, aki a segédjeként számított rá.

A közösségi médiában elterjedt az a felvétel, amelyen Ancelotti utasítja Militaót, hogy foglaljon helyet a mellette lévő széken. A szakember gyakorlatilag a jobb kezeként számított a 24 éves brazilra, aki vigyorogva vetette bele magát a nem várt feladatba., és hálásan fogadta el a taktikai információkat tartalmazó mappát.


A Real játékosa szemmel láthatóan imádta a feladatot, ráadásul nem is indította rosszul „edzői” karrierjét, hiszen csapata 6-0-ra nyert.

 

Borítókép: Twitter.com

Videók