Hivatalos: Megszerezte a City játékosát a Real

Hat éves szerződést írt alá.


Brahim Díaz a Manchester City labdarúgócsapatától a Real Madridhoz szerződött.

 
A 19 éves játékos megszerzését vasárnap este - a Real Sociedadtól elszenvedett 2-0-s hazai vereség után - jelentette be a spanyol fővárosi klub, amely 2025. június 30-ig szóló megállapodást kötött vele. A korosztályos spanyol válogatott középpályás hétfőn esik át az orvosi vizsgálatokon.
 
A málagai születésű Brahim Díaz 2013-ban került az angol együtteshez, amelynek első csapatában tétmérkőzésen 2016 szeptemberében mutatkozott be. A 2018/19-es szezonban bajnoki mérkőzésen nem kapott lehetőséget Josep Guardiola vezetőedzőtől, aki a Chelsea elleni Szuperkupa-találkozón, valamint három Ligakupa-összecsapáson számított a középpályás játékára. 
 
Sajtóhírek szerint a 350 ezer euróért (112,4 millió forintért) megvett Brahim Díazt az angolok 15 millió euróért adták el, madridi fizetése pedig 3,5 millió euró lesz szezononként.
 
A fiatal spanyol játékos másfél éve barátságos mérkőzésen gólt szerzett a Real Madrid ellen, azt a találkozót a Manchester City 4-1-re nyerte meg.
 
A napokban a Manchester Evening News tudott meg érdekes részleteket az egyeszségről. Úgy tudják, hogy a City munkatársai belefoglaltatták a szerződésbe, ha a Real Madrid egy „másik manchesteri együttesnek” adja el a spanyolt, abban az esetben az átutalt összeg 40 százalékára tart igényt a City. Minden más esetben ez a kitétel mindössze az átigazolási díj 15 százaléka, ami ésszerű bónusz egy fiatal tehetség eladásakor.

Videók