Hivatalos: A Sevilla bepanaszolta a Real Madridot a La Ligánál

Természetesen ismét a játékvezetés a téma Spanyolországban…


 A Sevilla szombaton közleményt adott ki arról, hogy hivatalosan is panaszt tettek a La Ligánál a Real Madrid ellen.

A fővárosi klub hivatalos TV-csatornája, a Real Madrid TV minden héten beszél a soron következő bajnokin bíráskodó játékvezetőkről, és ez most sem volt másképp.

A csatorna bemutatta a bírók több hibáját is, és élesen kritizálta azokat bizonyos helyzetekben. A Sevilla szerint nem ez az első ilyen eset, ezért úgy döntöttek, panaszt tesztnek a ligánál.

A hétvégi bajnoki előtt sajtótájékoztatón az andalúzok edzője, Quique Sánchez Flores is említést tett az esetről, és elmondta, a bírók minden meccsen a tőlük telhető legjobb teljesítményt nyújtják, ezért oktalannak véli a támadásukat.

A két csapat parázs összecsapását vasárnap 21 órától rendezik, ahol a bírótémán kívül Sergio Ramos visszatérése is témát szolgáltathat, ugyanis a veterán spanyol számára ez az első alkalom, hogy távozása óta vendégként teszi majd tiszteletét a Santiago Bernabeu stadionban.

Fotó: Getty Images

Videók