Griezmann szerződtetéséről beszélt a Barca klasszisa

Tiszta vizet öntött a pohárba.


Miután Antoine Griezmann bejelentette, nyáron el fogja hagyni az Atlético Madridot, a legvalószínűbb forgatókönyv az volt, hogy a Barcelonához kerül, melyet tavaly kikosarazott a „Döntés” című dokumentum filmjében. Pont ezért viszont a szurkolók már többször is kinyilvánították véleményüket, miszerint semmi keresnivalója a csapatnál, valamint szárnyra kaptak azok a hírek is, hogy az öltöző is megvétózta a szerződtetését. Mindez azok fényében volt meglepő, hogy egy kiszivárgott beszélgetés alapján Griezmann azt állította, Messinek nem mondhatott nemet.

Griezmann: Nem mondhattam nemet Messinek

Ezen múlhatott a francia jövője.

Most úgy tűnik, a katalánok középpályása, Ivan Rakitic öntött tiszta vizet a pohárba, aki örülne, ha a francia a Camp Nouban kötne ki.
 
– Szeretném, ha Griezmann a csapatomban játszana, – nyilatkozta Rakitic a Mundo Deportivónak. – Annak ellenére, hogy tavaly ellökött álmomtól, a világbajnoki címtől, kifejezetten kedvelem. Ő egy topjátékos, az egyik legjobb a világon. Szinte már mindent megnyert, és bármelyik csapatba beilleszthető. 
 
Ahogyan tavaly visszautasította a Barcelonát, sokaknál rossz szájízt hagyott maga után, de a horvát nem tartozik közéjük.

Egyértelmű nem a Barca játékosaitól Griezmannra

Nem lesz olyan sima az ügy, mint eddig sejteni lehetett.

– Az nem a Barcelona ellen vagy bárki ellen való döntés volt, – magyarázta Rakitic. – Hanem az Atlético Madrid mellett. Gratulálok neki ezért, és ha idejön, megrázom a kezét, és elmondom, tisztelem a döntését. 
 
Ernesto Valverde jövője továbbra is kérdéses lehet a csapatnál. Annak ellenére, hogy második dupláját hozhatja a Barcelonával, sokan megkérdőjelezik a szégyenteljes liverpooli BL bukás miatt. 
 
– Valverde a tökéletes edző számunkra, – mondta Rakitic, aki érinthetetlen a trénernél. – A munka, amit ő és a stábja csinál, fantasztikus.
Fotó forrása: Laurence Griffiths/Getty Images

Videók