Florentino Perez „galaktikus” projektet készít 2024-re!

Mbappé leigazolása lett volna az első lépés, de könnyen lehet, hogy más irányba kell nyitnia.


 Florentino Perez, a Real Madrid elnöke az elmúlt években visszafogottan igazolt, inkább a fiatal játékosokra összpontosítva, akiknek elképzelhető, hogy kell pár év, de meghatározó játékosokká válhatnak.

Páran, mint Vinicius, Valverde vagy Rodrygo, már be is futottak, azonban voltak olyanok is, akik nem-, vagy nem náluk értek fel a csúcsra (Ödegaard, Kubo, Reinier).

A Real Madridnál azonban most eljött a megújulás pillanata, ugyanis több játékosuk is erősen korosodik. A fiatalok remek mélységet adnak a keretnek, arra azonban nem biztos, hogy elegek, hogy a csúcson tartsák a gárdát. Ezt Perez is jól tudja, ezért a SPORT értesülései szerint kész arra, hogy ismét nagyobb összegeket invesztáljon a keretbe.

A pénzügyi likviditása a korábban említett okos igazolásoknak köszönhetően rendkívül jó a Realnak, így mára már mindenki tudja, megvan az anyagi hátterük ahhoz, hogy sztárokkal erősítsenek.

Ezt a „második galaktikus” projektet Kylian Mbappéval akarta elindítani az elnök, egyelőre azonban úgy fest, a francia nem mozdítható Párizsból.

Természetesen a kalapban szerepel Erling Haaland és Jude Bellingham neve is. Előbbiről valószínűleg szintén lemaradtak (egyelőre), ugyanis a norvég az előző nyáron csatlakozott a Manchester Cityhez.

Marad tehát Jude Bellingham, akire a hírek szerint szeretne is rámenni Perez. Ezt a lépést már nyáron meg akarja lépni az elnök, ezzel pedig abban bízik, hogy jelzést küldhet Mbappé felé is afelől, hogy ide érdemes igazolni.

Fotó:

Videók