Elmentek kávézni a reptéren, lekésték a csapat gépét

„Divatos itt minden stílus, halkan szól a jó zene…”


A spanyol élvonalbeli Las Palmas együttese vasárnap a Sevilla vendégeként lép pályára. Az együttes már szombaton útra kelt, de a végső célra jóval kevesebben érkeztek meg.

Történt ugyanis, hogy a repülőtéren 17 játékos megkívánta a kávét, azonban elfelejtették, hogy közben indult a Madrid felé tartó járatuk, amiről le is maradtak.

A csapat maradéka a spanyol fővárosban átszállt egy másik, immáron Sevillába tartó járatra. Az már szervezés alatt áll, hogy a többiek is csatlakozzanak majd valahogy hozzájuk…

Mindenesetre ezek után, ha lehet, még nehezebb helyzetből várja a vasárnap délutáni találkozót a Las Palmas.

Borítókép: Gabriel Jimenez/Quality Sport Images/Getty Images

Videók