Carlo Ancelotti: Vinicius az áldozata annak, ami történik

Az olasz mester elhessegette azokat a hangokat, mely szerint Viniciust azért támadnák, mert provokál másokat, és aláhúzta mondandóját.


Hétközi fordulót rendeznek a spanyol elsőosztályban, így a Real Madrid – Rayo Vallecano összecsapást megelőzően Carlo Ancelotti is elmondhatta ismét a meglátásait a Vinicius ügyről.

„Az igazság az, hogy Vinicius az áldozata annak, ami történik. Néha bűnösnek tűnik, mert azt mondják provokál másokat. Hagy fogalmazzak érthetően – ő az áldozat… és azok a szurkolók, akik példamutatóan viselkednek.”

„Amikor azt mondtam a Mestalla közönségéről, nem 35 000 emberről beszéltem. Ez egy csoport, ami rendkívül kártékonyan viselkedik… Mallorcában, Valladolidban. Úgy tűnik ez egy szokás, hogy inzultálnak másokat, a rasszizmust is belevonva, ami komoly dolog. Miért tartjuk Spanyolországban normálisnak a bántalmazást?”

 

 

„Megengedheti magának valaki, hogy hülyének nevezzen egy futabllistát? Le kell állniuk, egyszerűen belefáradtunk abba, amit kapunk minden meccsen. Belefáradtunk, mert megtörténik Xavival, Viniciusszal, ami még kirekesztőbb. A kispadok mögött meg édesanyánkat említik és f betűs szavakat kiabálnak ránk… remélem az illetékesek egyértelműen fellépnek ezellen.”

Ancelotti végezetül elutasította azokat a hangokat, melyek szerint ő rasszistának nevezte Spanyolországot.

„Valami történt a Valencia meccsen. Valami, aminek nem kellett volna megtörténnie. Spanyolország nem rasszista, de a rasszizmus jelen van az országban. Más helyeken is. Ennek véget kell vetni.”

 

 

A Real Madrid – Rayo Vallecano bajnoki mérkőzést szerda este játsszák 19:30-kor a fővárosban, a Spíler 2-n lehet nézni.

Borítókép: Getty Images Europe /  Aitor Alcalde
 

Videók