""
 
Mint ismert, Fernando Llorente volt a nyári átigazolási időszak egyik legkapósabb játékosa, ám az Athletic Bilbao sztárja végül nem hagyta el a baszk gárdát. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem is fogja, hiszen a támadó kijelentette, nem kíván szerződést hosszabbítani csapatával, amelynek így még addig kell rajta túladni, amíg pénzt is lát az üzletből. 
 
A Juventus már nyáron is élénken érdeklődött a játékos iránt, ám nem sikerült dűlőre jutnia a Bilbao vezetőivel. Később képbe került a kőgazdag Manchester City, és az utóbbi időben rendre arról szóltak a hírek, az angol bajnok lesz majd a befutó a Lorentéért folytatott versenyfutásban. 
 
Az ügyet tovább bonyolítva a Liverpool neve is bekerült a kalapba, sőt, napvilágot láttak olyan hírek, hogy januárban biztosan a Mersey-partiakhoz igazol a klasszis.
 
Mostanra azonban úgy tűnik, változott a helyzet és immár a Zebrák vannak előnyösebb helyzetben, mégpedig azért, mert maga a játékos is szívesebben választaná őket. A legnagyobbat minden bizonnyal a Bilbao bukja majd az üzleten, mert nyáron még 15 millió eurót ajánlottak a támadóért, januárban azonban a Juve 4,5 millió euró körüli összegért is hozzájuthat a hírek szerint.